A Magyar Nemzet riportjában ellátogattak az “elvarázsolt, erdei hangulatot áraszt gödi házba”, amelynek egyik ajtaja Kőrösi Ferenc műhelyébe vezet, míg egy másik helyiségben Etzler Bernd vonókészítő mester műhelyét találjuk.
Régi barátság a miénk, ezért döntöttünk úgy, hogy közös házban dolgozunk. Több mint húsz éve itt készülnek a hangszerek. Én vagyok az a hegedűkészítő, aki egyáltalán nem készít hegedűket, csupán csellókat – mondja mosolyogva Kőrösi Ferenc.
Akkoriban több barátomhoz hasonlóan én is gitároztam, és igyekeztünk saját magunk átalakítani, javítgatni a gitárokat. Tulajdonképpen ez vezetett a hangszerkészítéshez – emlékszik vissza a mester, akinek a Zeneakadémia vonóshangszer-javító műhelyében Lakatos Ferenc volt a mestere.
Elmondása szerint nemcsak kiváló szakember volt és egyedülálló módon gondolkodott a hangszerek javításáról, karbantartásáról, megőrzéséről, hanem egy karizmatikus figura is.
Beszippantott mindaz, amit ő képviselt – teszi hozzá.
A hegedű- és a csellókészítés mit sem változott az elmúlt kétszázötven évben. “Ugyanazokból az anyagokból, ugyanazokkal a technológiákkal és szerszámokkal készül most is egy mesterhangszer, mint
Stradivarius korában – mutatja a munkaasztalt a mester, majd a kezébe vesz egy parányi gyalut
és máris munkához lát.
Így készül
Először a kivágott faanyagot összeragasztják, majd kifaragják, kidomborítják a tetőt és a hátat is. A hangszer tetejétől függ leginkább a hangzás, ezért ennek a farésznek nagyon szigorúan meghatározott szálirányúnak és minőségűnek kell lennie. A vékonyra kimunkált léceket, kávákat gőzzel hajlítják meg, így készül a hangszer oldala. Ezután kerül rá az a rész, amelyen a húrok találhatók (a nyak, a csiga és a fogólap, utóbbinak az alapanyaga ébenfa), majd a lakkozás következik, amivel folyamatosan kísérleteznek. Nem készen, a boltban vásárolják a lakkot, hanem legtöbben saját maguk főzik különféle nyersanyagokból: borostyánból, lenolajból, fenyőgyantából és egyéb egzotikus gyantákból.
Minden mester próbálja a saját receptjét kikeverni.
A pác több rétegben kerül rá a hangszerre, de színtelen, alapozólakkot is használnak, ami megvédi a fát a kártevőktől.
A Stradivarik titka
Ha már ilyen mélységig szóba kerül a lakkozás, megemlítjük, hogy Nagyváry József, a texasi A&M Egyetem nyugalmazott biokémia-professzora több mint 40 évvel ezelőtt a világon elsőként bizonyította be, hogy a Stradivari-hegedűk lenyűgöző hangzásának egyik oka a mesteri kivitelezésen túl, hogy a híres hegedűkészítők vegyszerekkel kezelték hangszereik faanyagát a korabeli élősdifertőzések ellen. Kiderült, hogy a hangszerek faanyagát bórax, cink, réz, timsó és mészvíz elegyével kezelték.
Kőrösi Ferenc szerint minden mester kísérletezik a bevonatokkal, de nem hiszi, hogy a lakktól szólnak olyan csodálatosan a Stradivari-hegedűk.
Miért kell javítani?
Leggyakrabban egyébként a húrok használódnak el, emellett a fogólap, a húrláb is gyakran felújításra szorul, illetve a használatból adódó kisebb kopások, sérülések, repedések javítását is ellátja. Egy komolyabb mesterhangszer pedig műtárgyi értékkel is bír.
Az is a feladatunk, hogy úgy javítsuk meg a hangszereket, hogy az eredeti állapotukat, kinézetüket helyreállítsuk, megóvjuk, és az utánunk következőknek is javíthatók maradjanak – jegyzi meg.
A hazai hangszerkészítő szakma magas színvonalú, ezt igazolják vissza a magyar és a nemzetközi versenyek díjai is. Ám a piacon jelen vannak a középszerű kínai hangszerek is, amelyekkel kapcsolatban kettősség van a csellókészítő mesterben. “Egyrészt az olcsóságukkal nyilván nem tesznek jót a mesterhangszer-készítés piacának, másrészt viszont sokan, akik nem engedhetnek meg maguknak egy drágább mesterhangszert, így juthatnak elfogadható hangszerhez – magyarázza, hozzátéve, hogy a magyar hangszerkészítés az aranykorát éli, magas színvonalat értünk el, és bízik benne, hogy ez a fejlődés a komolyzene iránti érdeklődés tekintetében is ugyanilyen töretlen.
Fotónk illusztráció, a cikkben képek láthatók a mesterről.