Hallott már a Gödi Fészekről, a kommunisták nagyon büszkék voltak rá

Ahol most az M2-es egyik bekötő útjának körforgalma található a szocializmusban egy emlékmű állt. Itt olykor látványos koszorúzásokat tartottak.

A Gödi Fészek történet 100 évvel ezelőtt kezdődött. A Munkás Testedző Egyesület 1924-ben (más források szerint 1923-ban) telket vásárolt a Duna gödi partszakaszán. A területen egy sátrakból és faházakból álló nyaralótábor jött létre, amely a partifecskék homokfalba vájt fészkei után kapta a Fészek nevet – olvasható a Kassák Múzeum honlapján.

A baloldali munkásmozgalommal meglehetősen megértő ismertető szerint “más munkás csoportokhoz és egyesületekhez hasonlóan Kassák Lajos Munka-köre is rendszeres vendége lett a Fészeknek. Verzsenyi Margit – a Munka szavalókórus tagja – visszaemlékezése szerint a mostani Nyugati téren, az akkori Banán-szigeten jöttek össze a fiatalok, majd jól megpakolva, bakancsban gyalogoltak egészen Alsó-Gödig, mert a vonatra nem telt a pénzünkből.

A Fészekben pedig a strandolás mellett előadások, szavalások, felolvasások zajlottak, de számos kórus- és színjátszó csoport is itt próbált. Gyakran volt “politikai szatíra” is: Nádass József jeleneteinek és Zelk Zoltán csasztuskáinak a formájában, de

Kassák Lajos is írt Politikai kabarét.

A múzeum megfogalmazása szerint a nyaralótelepek bensőséges világában ezek az alkalmak követték a munkáskultúra közösségi szerveződését: a társadalmi viszonyok egy olyan modelljét hozták létre, melyben a tagok rituális egyenlősége volt jellemző.

Mi a Fortepanon bukkantunk egy fotóra, amely 1974-ben készült. Ezen, idézzük: “A Gödi Fészek”, a gödi munkásmozgalmi emlékmű jubileumi koszorúzási ünnepsége látható a 2-es számú főút mellett.

A kozterkep.hu leírása szerint 2009-ben ez obeliszk darabjaiból (az ötágú csillag eltávolításával) új emlékművet hoztak létre, ami Göd várossá avatásának tizedik évfordulójára készült és a városház udvarán állították fel. Magát az emlékművet egyébként 1973-ban hozták létre.

Fotó: Fortepan / Gárdos Katalin