Freddie a Sztárban sztár All Stars döntőjében

A Gödon élő énekes, Fehérvári Gábor Alfréd, művésznevén Freddie bejutott a TV2 Sztárban sztár All Stars című műsorának döntőjébe a november 29-i elődöntő után.

A nézők szavazatai döntöttek a továbbjutásról a veszélyzónában, ahol Freddie Veréb Tamást előzte meg a villámszavazáson.

Az elődöntőben Vavra Bence adásgyőztesként, Dér Heni pedig a második körös nézői szavazatokkal biztosította döntős helyét. Freddie a zsűri pontozása után a veszélyzónába került Veréb Tamással, ám a rövid, körülbelül egyperces villámszavazást megnyerte, így a hármas döntős mezőny tagja lett.

A gödi kötődésű énekes sorsa a döntőben a közönség kezében van, hiszen ott már kizárólag a nézői szavazatok döntenek a győztesről. Éppen ezért értékelő interjút kértünk Freddie-től.

Egy ilyen szórakoztató műsorban szerepelni kihívás, vagy jó móka?

Az ember azt hinné, hogy szórakozás az előadónak, de a nézőnek nagyobb. Nekünk komoly kihívást jelent, hiszen el kell dobnunk az összes beidegződésünket. Komoly elvárás más bőrébe bújni. Ezt onnan is tudom, hogy 2018-ban már megynertem ezt a versenyt, akkor sem volt könnyű, de most sem.

Újra nyerni akarsz?

Most vagyok a leglazább állapotban, nem érdekel hogy nyerek-e vagy sem, örülök, hogy végig tudtam csinálni a műsort. 14 héten át más bőrében szerepelni, ahogy utaltam rá, komoly kihívás.

Miért?

Mert ki kell lépned a komfortzónádból, más hangon, más stílusban énekelni nagyon nehéz. Nem tudsz odanyúlni az ezerszer begyakorolt formáidhoz. Számomra most a közönségem támogatása a legfontosabb. Az utolsó adásban csak arra koncentrálok, hogy megháláljam a hónapok óta tartó, hihetetlen támogatásukat.

Mit tanul az ember ebből, hiszen szerepeltél már hasonló versenyeken?

Igen, 2014-ben kezdtem, a Rising strarral, ott is sikeres voltam. De volt A Dal és a Csináljuk a fesztivált is. Mondhatnám, hogy nagy gyakorlatom van, de ebben a formátumban, a Sztárban sztárbanban óriási rizikót vállalunk azza, hogy nem adhatjuk magunkat. Ezt csak profi hozzáállással lehet sikeresen megcsinálni.

Mikor énekelsz Gödön?

Nem vagyok törtető alkat, szívesen jövök, ha hívnak, remélem ennek is eljön az ideje.

Komoly vállalkozásod is van, csinálod még?

A Dunakanyarban lévő kávézóm most a téli álmát alussza. A budapesti Lövőház utcában hamarosan nyíló üzletben pedig most kezdődnek a felújítási-átalakítási munkálatok. Nagyon várom már az indulást.