Egy kaland, amely mindent megváltoztathat – interjú Laky Zsuzsival

Laky Zsuzsi és férje felszáll a legújabb tv2-es Ázsia Expresszre. A gödi házaspár szerepelt már valóságshow-ban. Erről kérdeztük a korábbi szépségkirálynőt.

Meddig terveztek eljutni?

A cél nyilván, hogy minél tovább jussunk a versenyben, sőt nyerni szeretnénk.

Honnan hová kell majd eljutnotok?

A verseny a Fülöp-szigetekről indul és Tajvanon ér majd véget.

Ez akkor egy kulturális kaland is egyben?

Az, de még kérdés, hogy ebből mennyit tudunk élvezni és mennyi energiát visz el maga a verseny, a forgatás.

Tücsök, bogár jöhet, ha nem lesz más?

Haha, nincs olyan étel, amit eddig ne ettünk volna meg, de nem jártunk még a Fülöp-szigeteken, sem Tajvanon, nem ismerjük az ottani ételeket. Biztosan esznek olyat is, amit mi itthon nem szívesen fogyasztanánk és gyanítom, hogy ezt a verseny alatt majd nekünk is meg kell kóstolni.

Ki győzi majd meg a másikat, hogy a célért ezt muszáj lesz bevállalni?

Arra gondolsz, hogy melyikünk beszélte rá a másikat a műsorra!? Igazából nem volt kérdés, hogy együtt szívesen belevágnánk ebbe az életreszóló kalandba.

Nem, nem erre gondoltam, hiszen rutinos szereplők vagytok már, hanem, hogy a mindennapi életben ki az, aki elintézi a dolgokat?

Világos, azért itt a lényeg, hogy egymást támogatnunk kell. Hiszen ugyanúgy, ahogy a Farm VIP, ahol tavaly indultam, ez is egy nagyon erőltetett menet lesz, fizikailag és mentálisan is. De bízom magunkban!

És akkor a kérdésem?

A mindennapi életben én intézek sok mindent. De nyilván Ázsiában először át kell lendülni azon, hogy egy idegentől szállást és élelmet kell kérni, hiszen se pénz, se telefon nem lesz nálunk. Vagy stoppolni kell. Szerintem mindketten fogunk tudni intézkedni hiszen rá leszünk kényszerítve.