Egy gödi tollaslabdázó is országos elismerést kapott

Szabolcs Balázs a Gödi Németh László Általános Iskola 7.a osztályos tanulója második alkalommal nyerte el "Magyarország jó tanulója, jó sportolója " címet

Szabolcs Balázs sportok iránt mutatott érdeklődése már óvodás korában megmutatkozott, ugyanis fáradhatatlanul tollaslabdázott szüleivel az udvaron – írta róla a Hello Gödnek az iskolája.

Általános iskola első osztálya óta pedig egyesületi keretek között tollaslabdázik, jelenleg a Városi Sportegyesület Dunakeszi tollaslabda szakosztályának igazolt sportolója.

Edzői hamar felismerték tehetségét, rövid idő után elkezdett versenyeken szerepelni.

2022 óta tollaslabda korosztályos válogatott kerettag.

Az idei évben az U15-ös országos bajnokságon három versenyszámban (egyéni, fiú páros, vegyes páros) is a dobogó harmadik fokára állhatott.

A hazai versenyeken túl nemzetközi versenyeken is indul, ahol rendre sikeresen szerepelt, csak néhányat említve: a prágai Yonex Czech Youth International Tournamenten ezüstöt szerzett vegyes párosban cseh partnerével, a Slovakian Youth International Tounamenten pedig három versenyszámban is bronzérmet akasztottak a nyakába.  

Az Országos Tollaslabda Diákolimpián 2023-ban bronzérmet szerzett, míg az idei évben egy új sportágban, a sífutásban is kipróbálta magát, az Országos Sífutó Diákolimpián elért második helyezésével öregbítette iskolánk hírnevét – kaptuk róla a tájékoztatást.

Balázs nagyon céltudatos személyiség, igyekszik idejét jól beosztani, hogy a mindennapos edzések mellett legyen ideje az iskolai órákra való felkészülésre is. Fontos számára a sport mellett az is, hogy az iskolában jól szerepeljen, a tavalyi évben kitűnő bizonyítványt vehetett át. A sportban és a tanulásban való kitartó munkáját jól bizonyítja, hogy az idei évben másodszor is elnyerte “Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet.