Csacskaság volt villámárvízzel riogatni, pénteken hajnalban tetőzik a Duna Gödnél

A hétvégi és hételeji esőzések nyomán a Duna vízállása folyamatosan emelkedik Budapest környékén, beleértve Gödöt is. Voltak, akik villámárvizet vízionáltak. A legfrissebb hivatalos adatok, az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése szerint a folyó Budapestnél péntek reggel tetőzik, de még az I. fokú védekezés szintjét sem éri el.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az Infostarton ennek kapcsán arról beszélt, hogy tartós, áztató esőre lenne szükség az érdemi változáshoz. A nagy tavak vízszintje sem nem nőtt látványosan, de a további csökkenés megállt. A Duna esetében azonban látható emelkedés tapasztalható, ami a folyóparti települések, mint Göd, lakói számára is érzékelhetővé válik.

A hivatalos Hydroinfo táblázat adatai szerint a Duna vízszintje Budapestnél kedd reggel 353 centiméter volt, ami több mint két méteres emelkedést jelentett az elmúlt napokhoz képest.

A Hydroinfo előrejelzése alapján a Duna Budapestnél várhatóan 2025. augusztus 1-jén reggel 7 órakor tetőzik, 462 ± 2 centiméteres vízállással. A vízmérce jelenleg, 2025. július 31-én délelőtt 10 órakor 458 centiméteren állt Budapesten.

Ez a szint még mindig messze van attól, hogy le kelljen zárni a fővárosi alsó rakpartot, amelyre általában 620 centiméter felett szokott sor kerülni.

A tavalyi év őszi árvize, amikor szeptember 21-én hajnalban a Duna legmagasabb vízállása 830 cm volt, na az emlékeztethetett bennünket a folyó erejére.

Siklós Gabriella nyilatkozata szerint a Dunán és a Tiszán most egy-két méteres vízszintemelkedést várnak még a folyók teljes hosszán, ami a korábbi alacsony medertelítettségre érkezik. Ez a természetnek nagyon jót tesz, és bár a part mentén élők talán észreveszik,

komolyabb problémát nem okoz.

Összességében tehát a Duna vízállása Göd és Budapest környékén a péntek reggeli tetőzés után is biztonságos szinten marad.