Az új vezetőről még tudni érdemes, hogy 20 éve foglalkozik intézményi kommunikációval is. Gödi munkáinak megkezdése előtt a napokban bemutatott 10 részes HUNYADI sorozat jelmezrészlegét vezette. A nemrég alakult Gödi Kulturális és Médiaműhely Nonprofit Kft. vezetőjével a Gödi Körkép készített interjút. Ebből idézünk.
Miért volt szükség a Gödi Kulturális és Médiaműhely Kft. megalakítására?
Az ősszel hivatalba lépett városvezetés elkötelezett Göd kulturális életének megújulása iránt, aminek közösségi pontja és szíve a JAMH. E törekvés mentén célszerűnek tűnt, hogy a helyi sajtó és a kulturális események egy helyen összpontosuljanak, így hatékonyabban tudjuk eljuttatni a magas színvonalú programok hírét a helyi közönséghez. A Gödi Körkép eddig is közölt rövid programajánlót és beszámolt néhány eseményről, ezenkívül a Pezsgő Város programfüzet évszakokra bontva kínál kikapcsolódási lehetőségeket, de ezentúl még nagyobb hangsúlyt fektetünk az események népszerűsítésére.
Mi tartozik pontosan a kft. hatáskörébe?
A száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég, a médiát tekintve, felügyeli az említett két nyomtatott, minden gödi háztartáshoz ingyen eljuttatott újság kiadását, tartalommal tölti meg a művház és a város internetes felületeit, hírleveleket ad ki. Kulturális oldalról pedig biztosítja a JAMH, a Kincsem Udvarház és az Ady Klub, valamint a két állandó városi kiállítás, a Kincsem-tárlat és a Gödi Tűzoltószertár működésének feltételeit. A könyvtárak nem tartoznak a kft.-hez.
Szerencsére régóta itt dolgozó, tapasztalt művelődésszervező kollégákra támaszkodhatom,
akik szakmaiságukkal stabil pillért jelentenek, ugyanakkor szívesen ültek fel az újító ötletek hullámaira. A megújulást szeretnénk a jövőben egyedi vizuális arculattal is hangsúlyozni, a plakátoktól a Facebook-bejegyzésekig mindennek első ránézésre azt kell sugallnia: ez a gödi művház eseménye.
Hogyan alakul a művházon kívül a többi közösségi tér szerepe?
A Kincsem Udvarház egyre inkább multifunkcionális kulturális térként működik. Eddig is helyet adott számos városi rendezvénynek – a Gödi Adventnek, a jégpályának, a Márton-napi Gasztropikniknek, nívós koncerteknek –, a jövőben pedig még inkább szeretnénk kihasználni a hely különleges atmoszféráját. Az északi szárnyban látogatható az állandó Kincsem-kiállítás, mellette a rendezvénytermet pedig kéthetente csütörtökönként a zsugaklub, vagyis a gödi „játékbarlang” tagjai töltik meg élettel. Úgy látjuk, a gasztroprogramok iránt növekszik az érdeklődés, úgyhogy erre ráerősítve áprilisban a művházban a Borászok Borásza címmel is kitüntetett Kaló Imre tart borkóstolást, októberre pedig az ország legsikeresebb, nemzetközileg is elismert borszakértőjét, Herczeg Ágnest hívtuk meg.
Néhány hónapos munkálkodása során melyik rendezvényre a legbüszkébb?
Telitalálatnak bizonyultak február közepén a Házasság hetéhez kapcsolódó programjaink. Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus nálunk tartotta legfrissebb előadásának premierjét Az ellopott szenvedély címmel, színültig megtöltötte a nagytermet. A bonbonkészítő workshopon párok is serénykedtek – néhányan fülig csokis gyerekeikkel együtt –, a farsangi táncházban ropták a táncot, a Bálint-napi kvízesten pedig 15 pár versengett, vidáman, pezsgőzés közben. Ezeket a programokat azért is különösen sikeresnek ítélem, mert több korosztály érezte jól magát együtt.
Egy kulturális intézményt nemigen lehet pusztán nyereségorientált vállalkozásként működtetni, a kultúrára mindenhol áldoznia kell az államnak és/vagy az önkormányzatoknak. Önök hogyan boldogulnak?
Így igaz, a kultúra finanszírozása óriási kihívás, egy nívós előadó fellépti díja meghaladja a félmillió forintot, jó esetben ebből tudunk alkudni. Göd önkormányzatának segítsége nélkül nem tudnánk érdemben kultúramentő és -teremtő tevékenységet folytatni. Hevesi Krisztina előadását hirdetik Budapesten 7-8 ezer forintos belépődíjért, láttam Bicskén vagy Tiszakécskén ötezerért, mi ingyenesen láttuk vendégül a gödieket, a város támogatásának hála. Az a célunk, hogy minél több embert elérjünk, és ha a városvezetés is látja, hogy nő a közönségünk, az hosszú távon is biztosíthatja a programok fenntarthatóságát.