A november 14-én 18 órakor kezdődő koncerten a Duna Fúvósötös felállása adta különleges hangzáson keresztül a klasszikus zene és a táncok világába kalauzolják az érdeklődőket. A formáció tagjai – Demeter László (fuvola), Farkas Anna (oboa), Demeter Tibor (klarinét), Nevelő-Szavári Anita (fagott) és Lantos Zsófia (kürt) – sokszínű zenei utazást ígérnek a helybélieknek. A műsorban magyar dallamok és népzenei ihletésű művek mellett Mozart, Bach, Csajkovszkij és Bartók szerzeményei, valamint vidám indulók és keringők csendülnek fel. A zenei program a barokk eleganciától a könnyedebb, szórakoztató ritmusokig ível, így a Kincsem Udvarházba látogató közönség minden tagja megtalálhatja a számára kedves dallamokat.
A szombati fellépés kapcsán, a helyi zenei élet egyik meghatározó szereplőjével, Nevelő-Szavári Anitával készítettünk interjút arról, hogy mit jelent manapság a komolyzene.
A zene és a mai világ
Egy olyan világban élünk, amelyben folyamatosan szól valamilyen zene, mégis egyre kevesebb időt szánunk arra, hogy igazán odafigyeljünk rá. Mit gondol, miért fontos a klasszikus zene a mai ember számára? Mit adhat, amit más műfajok vagy a mindennapi digitális tartalmak nem?
Valóban egy olyan világban élünk, ahol folyamatosan impulzusok érnek minket. Vezetés vagy edzés közben szól a rádió, a közösségi médiában folyamatosan videókkal találkozunk, amelyekben szintén zene szól, sokszor észre sem vesszük, hogy halljuk. A klasszikus zene talán egyfajta nyugvópont lehet az emberek életében. Lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit lelassuljunk, elcsendesedjünk, megpihenjünk, és valóban odafigyeljünk arra, amit hallgatunk. És ha jobban belegondolunk, a klasszikus zene évszázadok óta jelen van az emberek életében. Egy Bach- vagy Mozart-mű ma is ugyanúgy megállja a helyét, csak másképp kell odafordulni hozzá.
A klasszikus zenét sokan távolinak, nehezen befogadhatónak vagy akár unalmasnak tartják. Valóban ennyire nehéz közel kerülni hozzá, vagy inkább csak hiányzik az első meghatározó élmény?
Szerencsések vagyunk, hiszen ma már rengeteg lehetőségünk van arra, hogy közel kerüljünk a klasszikus zenéhez, koncertekre járjunk, főleg itt, a főváros közelében, ahol karnyújtásnyira van a Müpa vagy a Zeneakadémia, és számtalan kiváló zenekar ad nap mint nap hangversenyt. A nehezebb kérdés szerintem inkább az, hogyan kerül be a zene a mindennapi életünkbe, és hogyan adjuk tovább a zene szeretetét a következő generációnak. Akik gyermekkorban nem jártak zeneiskolába, vagy nem volt meghatározó zenei élményük, talán kevésbé tudják megmutatni a saját gyermekeiknek, milyen örömöt jelenthet a zenetanulás vagy a klasszikus zene hallgatása. Mi az Alapfokú Művészeti Iskolában is nagy hangsúlyt fektetünk az effajta zenei nevelésre, számtalan koncert- és operalátogatást szervezünk. Szerencsére a szülők nagyon támogatóak ebben, a gyerekeknek pedig számos új kaput nyitunk meg a komolyzene területén.
Mennyire értik, illetve mennyire képesek befogadni a komolyzenét a mai fiatalok és a felnőttek? Változott ez az elmúlt évtizedekben?
A komolyzene sem mindig olyan nagyon komoly! Ha belegondolunk, egy-egy nagyszabású film zenei anyaga is a klasszikus zene eszköztárából építkezik, és sportcsarnokok telnek meg olyan közönséggel, akik lelkesen hallgatják és szeretik a filmzenét. Tehát tulajdonképpen mindenki szereti a klasszikus zenét, csak nem tud róla. Szerintem rengeteg humor, játékosság, izgalmas és meglepő részlet rejlik a klasszikus darabokban is. Vegyük például Haydn Óra szimfóniáját, ahol a második tételben végig főszerepet kap az óra kattogása. Ezeket a kis részleteket csak meg kell tanulnunk észrevenni. A kortárs zene pedig szintén egy újabb, izgalmas világ, ahol a zeneszerzők néha egészen meghökkentő hangzásokat, különleges effekteket, olykor szokatlan tárgyakat, sőt, szinte új „hangszereket” is használnak.
Zeneoktatás és gyerekek
Zenetanárként hogyan látja: mi az, amit egy gyermek a hangszeres tanulás során kap, és ami túlmutat magán a zenélésen? Milyen képességeket, emberi tulajdonságokat fejleszt a rendszeres gyakorlás?
Köztudottan jó hatással van a gyermekek testi és lelki fejlődésére bármely művészeti ág tanulása. Fejleszti a figyelmet, a memóriát, kitartásra, fegyelemre tanít, az együtt zenélés pedig fejleszti a gyermekek szociális érzékét, megtanulnak a másikra is figyelni, ami szerintem nagyon fontos. Öröm látni, hogy tanulóink mennyire szoros barátságba kerülnek egy-egy kamarazenei csoport, kórus vagy zenekar tagjaiként. Mondhatnám azt is, hogy a zene összeköt.
Sok szülő szeretné, ha a gyermeke hangszeren tanulna játszani, de a kezdeti lelkesedés gyakran hamar alábbhagy. Hogyan lehet megszerettetni a gyerekekkel a zenetanulást anélkül, hogy kötelező feladatnak érezzék?
Ez egy nagyon összetett kérdés, hiszen egy hangszer tanulása, ha valódi fejlődést szeretnénk elérni, rendszeres gyakorlást és kitartó munkát igényel. Ez időnként elveheti a gyerekek kedvét, különösen akkor, amikor a várt eredmények nem olyan gyorsan érkeznek, mint ahogyan azt szeretnék.
A mai, felgyorsult világban ráadásul a gyerekek is egyre inkább azokat a tevékenységeket szeretik, amelyek gyorsabban nyújtanak sikerélményt.
Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy jó pedagógus nagyon sokféle eszközzel tudja motiválni a növendékeit, hogy a zenetanulást ne kötelező feladatként, hanem örömteli tevékenységként éljék meg, és szívesen vegyék elő otthon is a hangszerüket. Én például nagyon szeretek duózni a tanítványaimmal, amit ők is kifejezetten élveznek. Ezek a közös zenei élmények sokszor új lendületet adnak nekik, és segítenek abban, hogy a gyakorlás mellett a zenélés örömét is megtapasztalják.
Mit mondana azoknak a szülőknek, akik azt mérlegelik, érdemes-e a gyermeküket zeneiskolába íratni? Milyen hosszú távú előnyei lehetnek a hangszeres tanulásnak akkor is, ha végül nem lesz belőle hivatásos zenész?
Azt tapasztalom, hogy egyre kevesebben választják hivatásul a zenélést. A mi iskolánkban is számos olyan kiemelkedően tehetséges növendék van, akiből akár kiváló zenész is lehetne, ugyanakkor ezek a gyerekek gyakran más területeken is tehetségesek, és a tanulmányaikban is nagyon jól teljesítenek. A szülők nagy részében él egy olyan kép, hogy a zenészlét nem könnyű hivatás, emiatt nem szívesen forszírozzák, hogy gyermekük ebbe az irányba menjen tovább. Ez valamilyen szinten érthető is, ha csak az én mindennapjaimat látják: délelőtt zenekari próba, délután tanítás, a napot pedig gyakran egy koncert zárja.
Nem épp egy családbarát szakma a miénk, de ezzel együtt sem cserélném el semmire. Egyébként a zeneiskolában nem az a fő cél, hogy minél több tanuló menjen zenei pályára. Célunk az, hogy zeneszerető, zeneértő felnőtté váljanak, és továbbadják ezt majd a következő generációnak is. Emellett a közös zenélés során jó élményekkel és akár életre szóló barátságokkal is gazdagodjanak.
Hagyomány és technológia
A mesterséges intelligencia már zenét is képes komponálni, akár néhány mondatos utasítás alapján. Lehet-e valódi művészi értéke egy AI által létrehozott zeneműnek? Eljátszana egy olyan darabot, amelyet mesterséges intelligencia komponált?
Jómagam is egyre több helyen találkozom a mesterséges intelligencia által létrehozott popdalokkal, de valahogy egyik sem az igazi számomra. Úgy gondolom, hogy az AI, bármennyire is fejlett, nem tudja teljes mértékben helyettesíteni az emberi kreativitást, az érzelmeket és azt a személyes mondanivalót, amelyet egy zeneszerző a műveibe belevisz. Előadóként továbbra is elsősorban az „élő” zeneszerzők műveinél maradnék.
A technológia egyre több területen veszi át az emberi alkotás szerepét. Van-e bármi, amit a mesterséges intelligencia soha nem tud majd pótolni egy zenész előadásában?
Azt gondolom, hogy egy zeneművet akárhányszor is adunk elő, soha nem lesz teljesen ugyanolyan. Az előadásunkat nagyban befolyásolja, hogy éppen milyen lelkiállapotban vagyunk, milyen érzések vannak bennünk. Ha például ugyanazt a darabot egyszer vidáman, máskor szomorúan játsszuk el, egészen másképp fog megszólalni, és mi magunk is másként éljük meg az előadást. Szerintem éppen ez az, amit a mesterséges intelligencia nem tud pótolni: az emberi érzésekből fakadó spontán előadást, az egyéni megélést, amitől minden élő előadás egyszeri és megismételhetetlen lesz.
A komolyzene évszázados hagyományokra épül. Hogyan lehet ezt a hagyományt úgy megőrizni, hogy közben a mai generációk számára is izgalmas és befogadható maradjon?
Nemrég fedeztem fel egy olyan tartalomgyártót, aki teltházas koncerteket ad szimfonikus zenekarral.
Komolyzenét játszanak, de ezt techno köntösbe öltözteti az előadó.
Ez egy nagyon meglepő elgondolás, de mégis jó, hiszen a fiatalokat bevonzza a koncertekre, így megismerkednek a komolyzenével. Lehet, hogy sokan ezután még az eredetit is meghallgatják. Sok múlik rajtunk, felnőtteken, a szülőkön és a tanárokon. Ha jó példával járunk a fiatal generáció előtt, és szeretettel mutatjuk meg a komolyzene világát, biztosan találnak olyan klasszikus darabot, ami felkelti az érdeklődésüket és megtetszik nekik. Ha az első lépés megvan, onnantól már nyert ügyünk van.
A közelgő koncert
Mit jelent, amikor nem tanárként, hanem előadóként áll a színpadra? Másként éli meg a zenét, amikor játszik, mint amikor a növendékeket tanítja?
Természetesen egészen más megélni ezt a két helyzetet. Tanítás közben arra törekszem, hogy olyan impulzusokat, gondolatokat és segítséget adjak a növendékeimnek, amelyek támogatják őket egy-egy mű minél kifejezőbb előadásában. Amikor viszont én állok a színpadon, már elsősorban előadóként kell helytállnom. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, és a közönségnek is valami értékeset, szépet és maradandót nyújtani. Mindkét szerepben közös a zene szeretete és az a vágy, hogy valami jót adhassak általa másoknak.
Mit érdemes tudnia a közönségnek a hétvégi koncertről? Mire figyeljenek?
Igyekeztünk egy igazán színes és változatos műsort összeállítani, amelyben reményeink szerint mindenki megtalálja a számára kedves darabokat.
A programban kifejezetten fúvósötösre komponált művek és átiratok egyaránt helyet kaptak, utóbbiak között pedig biztosan sok ismerős dallamra is rátalál majd a közönség.
Ha egyetlen gondolatot vagy érzést szeretne adni a koncert közönségének, mi lenne az?
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk a közönségünknek: erre az egy órára engedjék el a hétköznapok gondjait, kapcsolódjanak ki, és egyszerűen csak élvezzék a muzsikát, amelyet nagy szeretettel adunk majd elő. Bízunk benne, hogy ez az együtt töltött idő mindenkinek feltöltődést és szép zenei élményt nyújt majd.