A Római-parti tesztrepülés akár Gödről is látható volt

Száz évvel az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre leszállásokat a Duna budapesti szakaszán. Az október végi tesztrepüléseket a Római-partnál tartották, amely légvonalban mindössze tíz kilométerre található, így a folyó felett manőverező gép látványa Gödöt is érinthette. A próbák célja egy budapesti hidroplános élményprogram lehetőségeinek felmérése volt.

Az Aeropark Repülőmúzeum és az Aeroexpress szakemberei a Magyar Hajózási, Vízisport és Természetvédelmi Egyesület meghívására érkeztek a főváros északi szakaszára. Az airportal.hu beszámolója szerint azt vizsgálták, hogy megvalósítható-e egy szélesebb közönség számára is elérhető, ismeretterjesztő repülős program a folyón.

Mivel az egykori, történelmi Gellért téri hidroplánkikötő ma már nem közelíthető meg repülőgéppel, a szakemberek a térségünkhöz közeli Római-partot választották a felszállások és landolások helyszínéül.

A jelenleg használt magyar vízirepülőgép öt évvel ezelőtt érkezett az országba, azóta a Dunán, a Tiszán, a Balatonon és hazai víztározókon is hajtott végre feladatokat. Magyarországon az elmúlt években nemzetközi szinten is jelentős hidroplánpilóta-képző bázis épült ki, amely a világ minden tájáról érkező növendékeket készít fel a speciális repülésekre. A gépek ráadásul nemcsak turisztikai és képzési célokat szolgálhatnak, hanem az erdőtüzek elleni védekezésben is fontos szerepük lehet a hatékony tűzoltási megoldások részeként.

Az Aeropark hivatalos közleménye szerint a magyar vízirepülés fejlődését a környező országokban is kiemelt figyelemmel kísérik, mivel a hazai szakemberek tapasztalata és technológiai felkészültsége jelenleg a közép-európai régió élvonalába tartozik.

Rajzunkat MI készitette az AirPortál fotója alapján.