90 éves a gödi kézilabdázók korábbi edzője

Hétfőn ünnepelte 90. születésnapját Laurencz László mesteredző, aki szövetségi kapitányként világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmet is nyert a magyar női kézilabda-válogatottal.

A budapesti születésű Laurencz labdarúgóként kezdett sportolni, tehetséges csatár volt, de egy skarlát okozta csontvelőgyulladás miatt évekre fel kellett hagynia a mozgással. Hét műtéten esett át 14 éves korától, utána három évig feküdnie kellett. Az orvosok lemondtak arról, hogy valaha képes lesz járni, kis híján levágták a lábát, amely teljesen merev volt, de fél év alatt sikerült ismét használható állapotba hoznia, sőt, a tiltás ellenére a futballpályára is visszatért, s a Kartal, majd az NB II-es Cegléd játékosa lett.

Kézilabdázni 17 évesen kezdett, évekig az első osztályban szerepelt, de egy vesebetegség véget vetett a pályafutásának, ezért 1962-től már csak edzőként tevékenykedett. Veszprémben, Tatabányán és az Építőknél is eredményesen dolgozott, bő egy szezon alatt Ausztriában is letette a névjegyét, de országszerte ismert és elismert edzővé 1990 és 1996 között a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként vált.

A nemzeti csapatot a harmadik vonalat jelentő C osztályból “a játékosok tehetségének, szorgalmának, és a szövetség támogatásának köszönhetően” a lehető leggyorsabban ismét a világelitbe juttatta, ennek ellenére – mint az MTI-nek adott korábbi interjúban elmondta – hiányérzete volt a nagyszerű, irigylésre méltó eredmények kapcsán.

Az egyik ilyen volt, hogy az 1995-ös magyar-osztrák közös világbajnokság bécsújhelyi döntője, amelynek szünetében a társrendező még 11-9-re vezetett, az olimpiai címvédő Koreai Köztársaság válogatottja azonban a megengedettnél tíz perccel hosszabb pihenőt tartott, a második félidőben megtáltosodott, és végül 25-20-ra győzött. Az eredetileg kijelölt játékvezetőket az utolsó pillanatban lecserélték. Egyik esetről sem derült ki soha, miért történhetett meg. Ráadásul a magyarok közül többen lázasan léptek pályára, mert mindenképpen játszani és nyerni akartak, éppen ezért betegségükről nem szóltak a kapitánynak.

A mesteredző 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet nyert a magyar női ifjúsági válogatott szövetségi edzőjeként.

1997-ben egy rövid ideig a Göd edzője is volt.

Pályafutása utolsó állomásán, a Csepeli Diáksport Egyesületben pedig a kézilabda-szakosztály szakmai vezetőjeként több mint tíz évig 250 felnőtt és fiatal játékos, illetve edzőik munkáját koordinálta, közben klubjuk regionális központtá vált. A XXI. kerület új kézilabdacsarnokát róla nevezték el.

Eredményei

Női szövetségi kapitányként és edzőként: olimpiai bronzérem (1996), olimpiai 6. hely (1984), világbajnoki ezüstérem (1995), világbajnoki 7. hely (1993), C-világbajnokság aranyérem (1991), B-világbajnokság aranyérem (1992), Európa-bajnoki 4. hely (1994), Európa-bajnoki 10. hely (1996), KEK-győzelem (1995), magyar bajnoki cím (1989, 1990), Magyar Kupa-győzelem (1973), osztrák bajnoki cím (1984), Osztrák Kupa-győzelem (1984), ifjúsági Európa-bajnoki bronzérem (2001)

Kitüntetései

A Magyar Köztársasági Érdemkereszt arany és ezüst fokozata, Kiváló munkáért – sportminiszteri elismerés, mesteredzői cím, Csepel díszpolgára, Vác város sportjáért díj, Török Bódog-életműdíj, Bay Béla-díj.