50 gödi kajakozó indult futva a hegyre

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idén is megrendezte a Nagy-Hideg-hegy futást, amely Királyréttől pár kilométerre, a Cseresznyefa Parkolóból indult és a hegytetőn található emlékműnél ért véget.

A Börzsöny harmadik legmagasabb csúcsára vezető erdei futóverseny november 9-én szerepelt az MKKSZ versenynaptárában, a 864 méteres csúcsra való feljutás idén kicsit nehezebb volt az eső áztatta terepviszonyok közepette.

Nagyjából 600 résztvevő indult a 6,5 km-es távon, kajakosok, kenusok és triatlonisták igyekeztek minél gyorsabban felérni a hegytetőre, amihez 450 m-es szintkülönbséget kellett legyőzniük. A befutó a Turistaház melletti emlékműnél volt.

A Nagy-Hideg-hegy futásra 50 gödi kajakos érkezett, akik edzőikkel együtt teljesítették a távot (Sinkó László – Simi, Árkosi Gábor és Pélyi Dávid), ezen felül még néhány szülő is a csapattal együtt futott.

A terep nehézségét az adja, hogy folyamatosan emelkedik az útvonal, a pulzus végig magas szinten van, ami nagyon fárasztó, ugyanakkor az ilyen típusú megmérettetések kiválóan fejlesztik az állóképességet, ami az egész téli alapozásnak az egyik legfontosabb sarokköve.

A futás legnehezebb része az utolsó 2 emelkedő, amit a legjobb állóképességgel rendelkező versenyzők is csak szinte lépésben, mondhatni túrázás jelleggel tudtak leküzdeni. Szemerkélő esőben kezdődött a verseny (sokan a kocsiból is csak a 10 órás rajt előtti percekben szálltak ki melegíteni), ami megnehezítette a táv végén a terepviszonyokat, ahol csúszós falevelek és sziklák szegélyezték az utat.

A verseny abszolút legjobb idejét az Építők Margitszigeti DKC versenyzője, Búzás Barnabás érte el 32:20-al, a leggyorsabb női versenyző pedig idén is Barnabás klubtársa, a kajakos Lázár Emese lett.

A hegytetőn lévő emlékmű megérintése után minden célba érkezőt egyedi logózással ellátott fém bögrével, meleg teával és proteines linzer karikával várták.