A cikksorozat második részében a 4–6 éves korosztály számára állítottak össze egy tartalmas válogatást a gödi pedagógusok. Ebben az időszakban a történetek már komplexebbé válnak, így a szülői felolvasás mellett a közös beszélgetésekre is nagyszerű lehetőséget nyújtanak.
A lista élén Sally Lloyd Jones nagy sikerű műve, a Jézus meséskönyve, a Biblia áll, amely az elmúlt évtized egyik legjobb gyermekbibliájaként Noétól Mózesen át Dávid királyig úgy fűzi össze a történeteket, hogy a gyerekek maguk fedezhetik fel a kirakós hiányzó darabját: Jézust. Hasonlóan bensőséges hangulatú Gunhild Sehlin két részből álló története, a Mária kis szamara és a Mária kis szamara Egyiptomban, amely egy látszólag csökönyös csacsi szemszögén, valamint a sivatag vadállatainak és a háziállatoknak a beszélgetésein keresztül mutatja be a Szent Család kalandos útját.
A tündérmesék kedvelőinek Boldizsár Ildikó válogatásai kínálnak békés elalvást. Az Esti tündérmesék kifejezetten pozitív érzelmekben gazdag, erőszakmentes népmeséket tartalmaz a nyugodt álmokért, míg A macskacicó című kötet a legősibb, legarchaikusabb magyar tündérmesekincsből merít olyan történetekkel, mint A csillagszemű juhász vagy az Az égig érő fa.
A verses formájú klasszikusok közül Móra Ferenc Az aranyszőrű bárány című, az igazmondó juhász becsületességét bemutató műve kapott helyet a listán Reich Károly rajzaival, valamint Petőfi Sándor Arany Lacinak című halhatatlan verse Békés Rozi meleg tónusú illusztrációival. Végül a közel négyszáz verset számláló Cini-cini muzsika című óvodás verseskönyv nyújt átfogó merítést a klasszikus és kortárs magyar lírából, Bálint Endre művészi rajzaival kísérve.
Miért fontos a hagyományos, nyomtatott könyvek olvasása?
A digitális eszközök térnyerése mellett a Búzaszem iskola szakemberei különösen fontosnak tartják, hogy a gyermekek hagyományos, kézbe vehető könyvekkel találkozzanak. A valódi könyv lapozgatása, a papír érintése és a képek nézegetése bizonyítottan serkenti az agyműködést és fejleszti a finommotoros koordinációt. A felolvasott textus és a nyomtatott szöveg feldolgozása intenzív kognitív folyamatokat indít el: a képernyők készen kapott, gyorsan villódzó vizuális ingerével szemben a könyv saját belső képalkotásra készteti a gyermeket. Ez a folyamat nélkülözhetetlen a képzelőerő, a kreativitás és a hosszú távú koncentrációs készség fejlődéséhez, amelyek a későbbi iskolai tanulmányok alappillérei.
