Újabb gödi vasúti épületet varázsolhat át a Németh László suli művészeti közössége

A Németh László iskola örömmel vállalja, hogy ismét segít szebbé varázsolni egy vasúti létesítményt Gödön. Április környékén kerülhet erre sor.

“Húsvét előtt a MÁV kifesti a gödi vasútállomást is, mi pedig már most tervezzük, hogyan fog megszépülni a tavasz folyamán” – írta közösségi oldalán Kammerer Zoltán.

Ennek apropóján kérdeztük meg az iskolát, hogy miképpen készülnek erre. Azt írták nekünk, hogy “az előző munkák (pl. a neveleki aluljáró) olyan szépek lettek, hogy emiatt kérték fel a képzőművészeti tagozatot a folytatásra”.

Levelükben emlékeztettek legutóbbi alkotásukra.

A Göd–neveleki vasúti aluljáró “nem csupán egy közterület megszépítéséről szólt, hanem közösségépítésről, alkotásról és arról az élményről, amikor a kreativitás valóban látható nyomot hagy maga után.

Ami a koncepciót illeti “a választott motívumok tudatosan kapcsolódnak a környezethez. Megjelennek a természet elemei –  madarak, növények, virágok –, amelyek a környék zöldterületeire utalnak.  Az esőcseppekbe pedig az iskolában készült művészeti alkotások kerültek.    

Az aluljáró így több lett, mint egy közlekedési pont. Találkozási hellyé, beszédtémává, közös élménnyé vált.” 

Annyit tettek még hozzá, hogy “különösen fontos üzenete van ennek a kezdeményezésnek: a művészet nem csupán galériák falai között létezik. Ott van az utcán, a tereken, a mindennapokban. Egy aluljáró falán éppúgy képes értéket teremteni, mint egy kiállítóteremben. Sőt, talán még közvetlenebb módon hat az emberekre, hiszen bárki számára elérhető.”