Tragédia sejlett fel – a Megyeri hídról ugrott a Dunába egy férfi

A Megyeri hídról ugrott a Dunába egy férfi. A Margitszigetnél mentették meg. El akarta dobni az életét.

A Megyeri hídról ugrott a vízbe egy férfi. Egy rendőr mentette ki, társai segítségével, a folyóból. A férfi a Margitszigetnél a kimerültségtől már úszni sem bírt. A életét Csikós István törzszászlósnak köszönheti – írja a police.hu.

Körülbelül délelőtt 10 óra körül a törzszászlós észrevett egy férfit, aki a Duna felszínén sodródott, és csak a feje volt kint a vízből. A férfi kétségbeesetten kért segítséget, és közben azt is elmondta, hogy az erős sodrás és a kimerültség miatt képtelen kiúszni a partra.

A rendőr megkérte a bajba jutott férfit, hogy próbáljon belekapaszkodni a közelben lévő hajókikötő sodronykötelébe, ami sikerült is neki, majd segítséget kért társaitól. Hárman érkeztek: élőláncot alkottak, egymás csuklóját és a drótkötelet megragadva. A férfit egyikük megfogta, majd sikeresen kihúzták a partra.

A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!