Az önálló főhatóság a legfontosabb környezet-, természet-, klíma-, víz- és állatvédelmi, vízgazdálkodási, valamint erdészeti feladatokat látja majd el. A testület kiemelt feladata lesz az akkumulátor-gyártással, -újrafeldolgozással és -hatástalanítással kapcsolatos környezetvédelmi engedélyeztetés.
A hatóság jogköreit és a szankciókat jelentősen szigorítják:
a legsúlyosabb környezetvédelmi szabálysértés esetén kiszabható bírság felső határát ötmilliárd forintra emelik.
A szabályozásba bevezetik a három csapás elvét is. Ha egy nagyvállalat öt éven belül harmadszor szegi meg a környezetvédelmi előírásokat, a kiszabható minimumbírság az érintett cég nettó éves árbevételének legalább 0,5 százaléka, de minimum ötmillió forint lesz.
A miniszterelnök példaként a több mint ezermilliárd forintos árbevételű gödi Samsung gyárat említette, amelynél egy ilyen ismételt szabályszegés esetén a félszázalékos bírság az ötmilliárd forintos összeget is elérheti.
