Szalai Attila újra kezdő volt, gyönyörű volt a második félidő Koszovó ellen

A magyar válogatott újabb felkészülési mérkőzésen van túl. A gödi Szalai Attila sokat játszott. Gödről is érkeztek szurkolók a Puskásba.

A magyar válogatott Koszovóval vívott felkészülési mérkőzést a nyári Európa-bajnokság előtt.

A két együttes első egymás elleni találkozóján Szoboszlai Dominik szerzett vezetést egy megpattanó lövéssel az 58. percben, a végeredményt pedig Nagy Zsolt állította be a 86. percben.

A csereként beálló Mocsi Attila személyében újoncot avatott Marco Rossi, aki 61. mérkőzésével utolérte a szövetségi kapitányok rangsorának harmadik helyén Mészöly Kálmánt.

A magyarok immár 14 találkozó óta veretlenek, ilyen hosszú sorozatra legutóbb a legendás Aranycsapat volt képes az 1954-ben elveszített berni világbajnoki döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

A nemzeti együttes legközelebb – már a közevetlen Eb-felkészülés jegyében – június 4-én az írek vendégeként lép pályára a dublini Aviva Stadionban.

Fotó: Bornemissza Sport Egyesület.