Potyó Imre belevágott és teljesítette

A közismert gödi természetfotós, Potyó Imre teljesítette A Fut a Vác 5,4 kilométeres távját.

“A megerőltető futás és az azutáni eufória szerintem segít rákoncentrálni a fotózásra is” – írta közösségi oldalán Potyó Imre.

Régen futott már “versenyszerűen”, 2010-ben futott utoljára nagy sportrendezvényen. “Aztán most eltelt tizennégy év, és végre megint nekivágtam” – tájékoztatja követőit.

Kisebb táv, 5.4 km, de beleadva apait-anyait: 4:25 km átlag (kategória 5. helyezés).

“A Börzsöny adta komoly terepviszonyok hamar beleráznak, beleráztak a témába, két és fél hónap alatt sokat lehetett fejlődni” – tette még hozzá.

A posztból az is kiderül, hogy párjával futott és az is, hogy profi fotós készítette róluk a képeket. Kis Dávid szintén kiváló természetfotós.