Október végén kezdte meg a Gödi Németh László Általános Iskola futsal csapata a diákolimpiai szereplését. Három hazai rendezésű körzeti és megyei területi fordulóban végig veretlenül szerepeltek, így kerültek a megye döntőbe, ami szintén a gödi Balázsovits János Sportcsarnokban volt.
A jó hangulatról nemcsak a színvonalas és sportszerű mérkőzések, hanem a tanulókkal és kollégákkal teljesen megtelt lelátó is gondoskodott, akik a játékosokkal együtt élve az izgalmakat buzdították a csapatot – áll az iskola által a Hello Gödnek küldött beszámolóban.
A szurkolás nem volt hiábavaló, mert a csapat Pest vármegye bajnoka lett, ezzel kivívta a
lehetőséget, hogy részt vegyen az országos elődöntőben, amelyet 2025 február 2-ig rendeznek meg és ott már az országos döntőbe jutás a cél.
A csapat
A csapat 8 tagú, mindegyik sportoló kivétel nélkül igazolt versenyző. Öten a Gödi Sportegyesületben sportolnak, ketten Vácot és egy fő pedig az UTE-ban. A siker nagyban köszönhető Papp László vezetőedzőnek, aki az első felkérésre segítségére sietett az iskolának és nemcsak edzőként koordinálta a csapatot, hanem szülőként is jelen volt – írta a Juhász Zsuzsanna igazgatóhelyettes, aki egyébként a torna főszervezője volt.
A csapat tagjai: Berke Ákos, Járdi Csanád, Lakó Adrián, Mohr Medárd, Nyírő Milán, Őri Zoltán, Papp Álmos, Sódor Márton.
A srácokkal a polgármester is fotózkodott.