Parádés győzelmet arattak a Gödi Gólyák

Nagyarányú győzelmet arattak a Gödi Gólyák a kosárlabda országos U14-es bajnokságban vasárnap. Olyan csoportba kerültek, ahonnan akár az A döntő is elérhető lenne.

Csodálatos és egyben körömrágóan izgalmas hétvégéje volt a fiatal gödi kosárlabdázó lányoknak. Az U14-es sportolóink az országos bajnokság Főtábla II. fordulójában játszottak egy minitornán.

Ilyenkor négy csapat jön össze, hogy körmérkőzésen döntsék el, ki kerül feljebb és ki lejjebb. A versenykiírás meglehetősen bonyolult, ezzel senki sem untatunk, de a lényeg, hogy a csajok két győzelemmel és egy vereséggel zártak. Ez pedig ahhoz volt elég, hogy olyan csoportba kerüljenek a harmadik fordulóban, amelyből akár az országos A döntő is elérhető.

A vasárnap tartogatta az izgalmakat, hiszen nagyarányú győzelem kellett a sikerhez. A házigazda, és papíron erősebb Törekvés volt az ellenfél. A Gólyák csodálatos játékkal, 38 ponttal győzték le őket.

A harmadik fordulóban azonban már igaz “nagycsapatok” érkeznek: BEAC, Szekszárd és a verhetőnek látszó Nagykanizsa.

A mieinktől már az is csodálatos, hogy bejutottak a legjobb 16 csapat közé, és a realitás a B döntő (9-16. hely), ahol már biztosan kiemeltek, de…, de miért nem álmodjunk az újabb, májusi, mindent eldöntő fordulóig.

A fotókat köszönjük a lelkes szülői gárdának, tőlük kapta a Hello Göd!