Örülhetnek a hobbikajakozók is, állami pénzből megújul a Kék Duna központ

Épületeket is elbontanak a Duna-parton annak a fejlesztésnek köszönhetően, amelyet az MKKSZ finanszíroz. Megújítják a Kék Dunánál lévő területet. Állítólag több zöldterület lesz a parton.

A képviselő-testület csütörtökön úgy döntött, hogy elfogadta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tanulmánytervét, így új hajótároló épülhet a Kék Dunában, amely rekreációs és sport célokat szolgál majd – írja közösségi oldalán a polgármester.

Érdeklődtünk, hogy ez a változás mennyiben érinti a gödieket. Információnk szerint az edzőközpont fejlesztésével vízitúra-megállóhely is kialakítható, ez viszont a hobbikajakosoknak is kedvező lehet.

A fejlesztést a szövetség finanszírozza, így Gödnek ez nem kerül pénzbe.

Fontos változás meg, hogy a tervek szerint elbontanak három régebbi épületet, így közvetlenül a parton természetközelibb állapot jöhet létre. Ehhez pedig kellett a képviselők támogatása, hiszen a terület helyi védettséget élvez.