Ők kaptak idén Kóczán Mór elismerést, az egyik díjazottnál kicsordult a könnyünk

A Kóczán Mór-díjat négy kategóriában osztott ki idén a gödi önkormányzat: női egyéni, férfi egyéni, csapat és edzői teljesítményeket ismernek el vele.

A gyereknapon adták át az elismeréseket. A díj névadója, Kóczán Mór érdekes életutat járt be. Református lelkipásztor és többszörös magyar bajnok, olimpiai bronzérmes gerelyhajító volt, álnéven is versenyzett. 1948-ban telepedett le városunkban, élete végéig, 1972-ig edzőként és versenybíróként működött Gödön.

Női sportoló: Varga Anna Réka, a Gödi Diák Sport Egyesület Táncszakosztályának növendéke. Anna 2005. 03.20-án született, jelenleg Gödön él szüleivel, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium végzős tanulója. A Gödi Diák Sport Egyesület Táncszakosztályában 15 éve táncol. A GDSE Tánciskola oszlopos tagjaként szerepelt több arany és ezüstérmet nyert koreográfiában, produkcióban, valamint a gödi Gézengúzok műsoraiban is nagy sikerrel szerepelt. Annáról elmondható, hogy kitűnő tanuló a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban, a jövőben jogi pályára készül. A fentiek alapján Anna megérdemli a Kóczán Mór díjat táncosként, művészként és sportolóként egyaránt.

Tánctanárai: Dézsi Ivett és Hirsch Anett

Férfi sportoló: Varga Zalán, a Gödi SE kajakozója. Első versenyzői szezonjában 2020-ban a magyar bajnokságon társaival rögtön a dobogó legfelső fokára álhatott. 2021-ben már azzal a céllal érkezett a győri Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságra, hogy immáron egyesben dobogóra álljon. Ami sikerült is neki, sőt: az első helyen végzett a 10 kilométeres távon. 2023-ban immáron másodjára védte meg 2021-ben megszerzett bajnoki címét. Tagja volt a korosztályos kölyök válogatottnak, az elmúlt két évben pedig már a serdülő válogatottat erősíti.

Zalán a Huzella Tivadar Általános Iskola befejezése után a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban folytatja tanulmányait.

Sportszervező, edző: A Kóczán Mór-díjat posztumusz kapta Ibrányi Márta. Január 17-én szélvészsebesen terjedt el a megrendítő hír: 66 éves korában meghalt Ibrányi Márta. Márti a testnevelő, a kosárlabdaedző, a sportszervező. A dunakeszi és a gödi sport egyik lelke. Éveken, évtizedeken át százakat, ezreket tanított meg a mozgás örömére, a kosárlabdázás szépségére.

Ibrányi Márta évtizedek óta Dunakeszin tanított, a Széchenyi István Általános Iskola tanáraként szervezte az iskolai sportéletet, vezette a kosárlabdacsapatot, a Pest Megyei Diáksport Szövetség szakreferenseként szervezte a diákolimpiai versenyeket a térségben. Dunakeszi mellett Göd sportjának is egyik meghatározó személyisége volt, immár 7. éve dolgozott a GSE leány kosarasainak egyik trénereként, az idei szezonban két utánpótláscsapat mestere volt. Márti néni a családjának, és a kosárlabdának élt. Leánya, Englert Orsolya válogatott kosaras lett, csakúgy, mint másik tanítványa, Horváth Ákos.

Csapat: Gödi SE női kézilabdaázói. Ők egy nappal a díjátadó előtt nyerték meg az NB II rájátszását, ezzel megvédve tavalyi bajnoki címüket.

Fotónkon Ibrányi Márta legkiesebb lányával látható. Két éve egymás ellen mérkőztek csapataik.