A szervezők a versenyzők számára biztosítanak 5 kilogramm paprikát, 3 kilogramm paradicsomot, 2 kilogramm vöröshagymát és 1 kilogramm kenyeret.
Emellett műanyag tányérokat és evőeszközöket, tűzifát, szemeteszsákokat, egy 3×3 méteres sátrat, valamint egy garnitúra sörpadot is biztosítanak.
A főzéshez szükséges bográcsról, bográcstartó állványról és tűzrácsról a csapatoknak kell gondoskodniuk. A kisebb konyhai eszközök – például vájling és fakanál –, valamint az egyéb, ízlés szerint választott hozzávalók, így a só, fűszerek, rizs vagy kolbász szintén a versenyzők feladata.
A szeptember 26-ai fesztiválon a látogatók korlátozott mennyiségben meg is kóstolhatják a versenyzők által készített ételeket.
A szervezők emellett idén is elkészítik Göd város lecsóját.
Lecsóirályok
Ami még fontos, hogy idén gödiek az országos Lecsókirályok. Ahogy arról mi is beszámoltunk: a balatonkenesei lecsófesztiválon a gödi csapatok kiemelkedően szerepeltek. A győzelmet a Motorversenyző RT szerezte meg (specialitásuk a rántott lecsó), és még egy különdijat is bezsebeltek, hiszen ők tálaltak a legszebben. Prónai István csapata, a Gödi Gallery pedig bronzérmmel térhetett haza, ők lecsódesszerttel készültek.
A győztesek csapatkapitánya a Hello Gödnek azt ígérte, hogy hazai pályán is itt lesznek, sőt, valamilyen különlegességgel próbálnak kirukkolni.
Mulatság
A színpadi program 17.30-kor a Happy Gang / Cory fellépésével kezdődik. 18.30-kor a Groovehouse ad rövid élő koncertet, 19.30-kor Dér Heni lép színpadra, 20 órától pedig DJ Szatmári zenél.
A rendezvényt szabadtéren tartják meg, a szervezők tájékoztatása szerint rossz idő esetén sem marad el.
