Nagyot vállaltak fiatal kajakozóink

A Gödi SE serdülő kajakozói ifjúsági mezőnyben versenyeztek. A május 24-25-én Szolnokon rendezték az U17-U18-as korosztály válogató versenyét, amelynek eredményei már beleszámítanak a nyári nemzetközi versenyeken induló csapatok összeállításába.

Fiatal kajakozóink (U15 és U16) tét nélkül, ugyanakkor erős mezőnyökben tesztelhették képességeiket. A Holt-Tiszán kialakított versenypálya egy jól ismert helyszín. Makrai Csaba, a kajakozók utánpótlás szövetségi kapitánya is jelen volt az eseményen. A gödieknek ez egy edzés volt, versenykörülmények között, ahol gyakorolhatták a pályát és a rajtgépből történő indulást is.

Szombaton az 1000 m-es versenyeket rendezték, Káplár Zille, Rózsa Julianna, Keszthelyi Péter, Erdős István és Nyíri Levente egyéni futamokban indult, illetve Erdős István és Keszthelyi Péter K2-es párosa túljutott az előfutamon, így a középdöntőben is rajthoz állhatott. A szombati versenyek után 500 és 1000 m-es távokon még edzettek a gödi kajakosok a pályán, egyesben és párosban is gyakoroltak, majd nap végén még egy 10 km-es távot is teljesítettek.

A szövetségi kapitány kérésére Varga Zalán vasárnap állt rajthoz az 500 m-es futamokon (a Magyar Kupára való felkészülés miatt is fontos volt ez), K2-ben Rasztotzky Vincével, akivel évek óta mennek párosban.

Az előfutamból 3. helyen jutottak tovább, a középdöntőben pedig a 6. helyen végeztek

egy szoros futamban, és ezzel a B döntőbe kerültek (amit nem rendeztek meg, csak az A döntőt).