Levelet kapott a polgármester a Lidltől

Részletes tájékoztatást küldött Gödnek a Lidl Magyarország az Ady Endre út – Verseny utca – Kinizsi utca által határolt területen épülő új áruház kivitelezési munkálatairól A beruházás keretében jelentős közúti és infrastrukturális korszerűsítéseket hajtanak végre a környéken.

A tájékoztatás legfontosabb pontja, hogy az áruház teljes kivitelezése és az üzlet megnyitása a jövő év első hónapjaiban várható – olvasható abban a levélben, amelyet a polgámester adott közre Facebook-oldalán.

Erről egyébként a Hello Gödön korábban már írtunk, amikor a Lidl lapunkat tájékoztatta, tehát ezt erősítették meg.

A cég tájékoztatása szerint a felsőgödi áruházat a határolt területen található kereskedelmi épület átalakításával hozzák létre. A tervezés során az önkormányzat szakembereivel egyeztetve kiemelt szempont volt a lakókörnyezet nyugalmának biztosítása: az áruház személy- és tehergépjárműves megközelítését az Ady Endre út és a Kinizsi utca csomópontján keresztül alakítják ki. A parkoló a Kinizsi utca felőli oldalon kap helyet, míg a Verseny utca felől zöldfelületet hoznak létre.

A beruházáshoz kapcsolódóan a Lidl átfogó közterületi fejlesztéseket vállalt a településrészen:

  • Új közúti csomópont épül az Ady Endre út és a Kinizsi utca sarkán.
  • Új buszöblöket alakítanak ki az Ady Endre úton.
  • Aszfaltozott úttest épül csapadékvíz-elvezetéssel és térvilágítással a Kinizsi utcában (az Ady Endre út és Árpád utca közötti szakaszon).
  • A Verseny utca és a Kinizsi utca között az Árpád utca aszfaltburkolatot, csapadékvíz-elvezetést és térvilágítást kap.
  • Kiszélesítik és újraaszfaltozzák a Verseny utca Ady Endre út és Árpád utca közötti szakaszát.
  • A Verseny utcai nyílt árkot közelebb helyezik az épülő áruházhoz, és az árok teljes hosszában kibővítik a meglévő átereszek kapacitását egészen az Ilka-patakig.

Ütemezés és forgalmi változások

A beruházó tájékoztatása alapján az útépítési és környezetrendezési munkálatok előreláthatólag az idei év végéig tartanak.

A munkálatokhoz kapcsolódóan az alábbi ideiglenes korlátozásokra kell számítani:

  • Félpályás útlezárás: Az Ady Endre úton a Verseny utca és a Kinizsi utca között félpályás lezárás lesz érvényben. Szeptember 26. és október 15. között az áruházzal szemközti oldalt, míg október 16. és november 13. között várhatóan az áruház felőli oldalt zárják le. A váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpa irányítja.
  • Buszjáratok módosítása: Szeptember 28-tól, hétfőtől a helyi buszok módosított útvonalon közlekednek. A Széchenyi utcai megálló kimarad, a Verseny utcai megállókat 20 méterrel, a Kinizsi utcai megállót (az Oázis lakópark felé) pedig 100 méterrel áthelyezik.

A kivitelező és a beruházó az emberi és környezeti terheléssel járó munkálatok idejére a helybéliek és a közlekedők türelmét és megértését kéri.