A most 13 éves Kiss Benett sporttörténete korán kezdődött. Mindössze 2,5 éves volt, amikor apukájától megkapta első boxzsákját. A kisfiú már ekkor is hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát az ütögetésbe – akkor még játék volt, ma már hivatás.
Hét éve edz rendszeresen, és a kitartó munka hamar eredményt hozott. Első mérkőzésére 2024-ben került sor, amelyet technikai KO-val nyert meg. A siker nem a véletlen műve: Kiss Benett tudatosan készült a magyar bajnoki cím megszerzésére, heti öt edzésen vett részt, fegyelmezetten és céltudatosan dolgozott – írta nekünk a családja.
A félprofi öv megszerzése újabb mérföldkő volt pályafutásában, amelyet test KO-val harcolt ki – erőt, technikát és mentális felkészültséget egyaránt megcsillantva.
Felkarolásáról és fejlődéséről edzője, Szabó Richárd gondoskodik, aki a 365 Fight Club Sportegyesület vezetője. Irányításával Kiss Benett már a következő nagy kihívásokra készül: az Európa-bajnokságra és a franciaországi világbajnokságra.
A fiatal sportoló példája jól mutatja, hogy a korán felfedezett szenvedély, a kitartás és a megfelelő szakmai háttér együtt komoly eredményekhez vezethet.
