Koszorúzás a Kincsem-szobornál

A nemzetközi Kincsem Díj hetében a Kincsem Nemzeti Kft., a Kincsem és Hesp Róbert Baráti Kör, valamint a Magyar Lovaregylet közösen koszorúzta meg a verhetetlen csodakanca gödi szobrát.

Tóth Béla alkotása már több mint egy évtizede díszíti Göd ikonikus terét, azt a helyet, ahol egykor Hesp Róbert tréner irányításával készült a verhetetlen csodakanca.

A Kincsem+ TUTI Nemzetközi Agár- és Lóversenyhétvége szeptember 5-én, szombaton kora délután az ügető- és agárfutamokkal kezdődik. Vasárnap galoppversenyekkel, többek között a nemzetközi Kincsem Díjjal folytatódik a program.

Részletesebb program

A szombati nyitónapon az ügető- és az agárfutamoké a főszerep: a Kincsem Parkban megrendezik a Szeptemberi Trófeát és a Marschall József Emlékversenyt az ügetőknek, míg az agarak az Európa Derbyben mérik össze gyorsaságukat. A futamok mellett a szervezők ingyenes családi programokkal, állatsimogatóval, pónilovaglással, gyerekelőadásokkal, valamint kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat, a gasztronómia kedvelőinek pedig a kitelepülő food truckok kínálnak változatos ételeket.