Az országos lecsóversenyen bronzérmet nyert Prónai István is ott lesz szeptember 21-én a gödi lecsófesztiválon.
Az augusztus 24-n, a Balatonnál díjazott gödi lecsómestert a Hello Göd kérdezte az indulásáról. Azt írta nekünk, hogy természetesen ott lesz a bográcsnál.
- Nem a bronz érmet, az aranyat szeretnénk, elhozni, de az ezüst is nagyon jó
– fogalmazott a kérdésünkre.
Biztosan sokan fenik rám a fogukat, mert többen azt üzenték, hogy vigyek magammal zsebkendőt – avatott be a zrikálásába Prónai István. Előtte még “melegít”, hiszen a mostani hétvégén Vácon lépfel, ott marad a nyerő receptje, a debreceni lecsó.
Gödre azonban újít, az étel “természetesen még titkos”. Annyit azért elárult, hogy ét külön bográcsban készül majd és csak a tálaláskor nyeri el végleges formáját.
Ami a 2025-ös terveit illet, beleáll majd a bográcsos slambuc elkészítésébe és ami még mozgatja a fantáziáját, az a csülkös káposztás tejfölös bab.