A felnőttek rendkívül erős mezőnyében a többszörös magyar bajnok és korábbi Eb-dobogós Vass Réka Virág bizonyította klasszisát, és küzdelemben (kumite) egészen a dobogó harmadik fokáig menetelt. Ugyancsak bronzérmet szerzett a 14–15 évesek korosztályában induló Jurtin Zorka, aki szintén kumitében nyújtott ponterős, fegyelmezett versenyzést – számol be a Gödi Körkép.
A sikeres gödi Eb-csapat felkészítését és szakmai irányítását a Jurtin László Tamás (2. dan) és Karakó Sándor (4. dan) alkotta edzői stáb végezte Norvégiában.
Éremeső az egri és a szerbiai versenyeken is
A bergeni siker nem a semmiből jött, a gödi karatésok az egész tavaszi szezont végigtarolták. Még áprilisban, az Egerben megrendezett, 22 országot felvonultató SKDUN Európa-bajnokságon is megállíthatatlanok voltak az Életforrás sportolói. Vass Réka Virág itt duplázni tudott: az ippon shobu és a sanbon shobu versenyszámot is megnyerte.
Mellette Stum Lilien szintén aranyérmes lett, Stum Dominik, Karakó Roland, Kiss Barnabás és Stum Olivér ezüstérmet, míg Kovács Barbara, Kovács Viktor, Tekes Réka és Jurtin Zorka bronzérmet érdemeltek ki.
A tavaszi menetelés alapját a márciusi, ötnemzetes szerbiai Oliver Tomic Memorial nemzetközi verseny adta meg, ahol az összes gödi tanítvány dobogóra állhatott. A csapat 17 arany-, 15 ezüst- és 6 bronzéremmel zárt, ráadásul a Stum Dominik, Karakó Roland, Dobra Milán és Bíró Balázs összetételű formáció megnyerte a felnőtt férfi kumite csapatversenyt is.
A szerbiai emlékverseny gödi érmesei:
- Felnőtt: Vass Réka Virág (3 arany), Stum Dominik (3 arany).
- Junior: Karakó Roland (2 arany, 1 bronz), Dobra Milán (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Bíró Balázs (1 ezüst, 1 bronz).
- Korosztályos kategóriák: Stum Olivér (2 arany, 2 ezüst), Kiss Barnabás (1 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Gonda Bence (1 ezüst, 1 bronz), Karakó Vivien (1 arany, 3 ezüst), Jurtin Zorka (3 ezüst), Stum Lilien (2 arany, 2 ezüst), Zachár Alexandra (1 ezüst, 1 bronz), Szirony Kiss Lőrinc (2 arany).
