Két aranyérem Szarvasról

A Körös Kupára, Szarvasra 17 gödi kajakozó utazott. A viadalon 30 szakosztály közel 700 versenyzője vett részt, a Gödi SE versenyzői 4 érmet nyertek (2-1-1).

A kimondottan fiataloknak rendezett versenyt Pélyi Dávid edző értékelte: “Az U10-U11-es korosztállyal utaztunk Szarvasra, ahol kiváló körülmények között rendezték meg a versenyt, szinte síkvízen tudtak menni a gyerekek.

Egyes és páros hajókban eveztek a gödi kajakosok, mindenkinek csak egy versenyszáma volt.

Mivel a fiatalabb testvérük amúgy is versenyzett, így Erdős Nórit és Imrik Bogit is beneveztük, ők a saját U12-es és U13-as korosztályukban versengtek. Az „A” csoport magja mellett, akik már rutinos versenyzők, most debütált néhány „B” csoportos tanítványom is, úgyhogy nagyon figyelni kellett a részletekre, hogy az első verseny benyomásaik pozitívak legyenek.

A pálya szélei amúgy erősen hínáros és virággal benőtt területek voltak, így arra mindenkinek figyelnie kellett, hogy melegítésnél és a verseny során a fordulóknál például ne menjenek túl közel a parthoz, mert a kormánylapátra, esetleg az evezőlapátra rákerülő vízi növények komoly hátrányt okozhatnak.

Végül 2 győzelmet arattunk

és mindenfajta éremből szereztünk, a legfontosabb mégis az volt, hogy a június 8-i régiós verseny (Sukorón lesz) előtt további tapasztalatokat gyűjtöttünk, hogy nagy létszámú mezőnyökben miként kell hatékonyan versenyezni.”

I. hely

  • Erdős Nóra MK1 U12
  • Sütő Bejke – Turi Alexa MK2 U10

II. hely

Pákozdi-Szabó Csongor – Barti Márton MK2 U11

III. hely

Varga Szonja MK1 U11