Kemény akció a Pest megyei rendőrök részéről, videó a drogbanda felszámolásáról

Összehangolt akció keretében, több helyszínen csaptak le a Pest vármegyei nyomozók arra a két kábítószer-kereskedőre, akik hónapokon keresztül árultak marihuánát és speedet Veresegyházon és a környező településeken

Öt vásárlójukat kábítószer birtoklása miatt vonták felelősségre.

A rendőrök 2024. augusztus 28-án, kora este mentek B. Endre erdőkertesi lakására, mivel a gyanú szerint a 49 éves férfi heti rendszerességgel, több embernek adott el kábítószert.

Az elfogása után kutatást tartottak a lakásán, ahol közel másfél kilogramm amfetamint, zöld növényi törmeléket, fehér port, önzáró tasakokat és digitális mérleget foglaltak le. Gyorsan kiderült, hogy nem ő az egyetlen a környéken, aki ilyen módon tett szert bevételre.

R. László 51 éves veresegyházi férfi kezén szintén azért kattant a bilincs, mert rendszeresen adott el drogot fiataloknak. Az általa lakott ingatlanban kábítószergyanús anyagokat és a csomagoláshoz, terjesztéshez szükséges eszközöket találtak a zsaruk.

Húsz éves fiát szintén ellenőrizték, nála kisebb mennyiségű füvet találtak. Neki kábítószer birtoklása miatt kell szembenéznie a törvénnyel, ahogyan a 24 éves fóti F. Richárdnak, a 31 éves mogyoródi K. Viktornak, és két erdőkertesi lakosnak, a 34 éves U. Árpádnak és a 47 éves B. Bertalannak is.

Ők a gyanú szerint rendszeres vásárlói voltak B. Endrének és R. Lászlónak, akiket – őrizetbe vételük mellett – kábítószer-kereskedelem bűntette miatt hallgattak ki.

Kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.