Ismét elütött egy embert a vonat, az illető meghalt

Baleset miatt Göd és Vác között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.

A Mávinform tájékoztatása szerint a Vácról 12:04-kor a Nyugati pályaudvarra indult S70-es személyvonat Václigeten, a Labda utca közelében elütött egy embert.

Az elsődleges adatok alapján az áldozat feltehetőleg szándékosan lépett a szerelvény elé. A vonat utasait a helyszínen egy későbbi járatra szállították át a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével.

A helyszínelés végéig Göd és Vác között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ami az alábbi forgalmi változásokat vonja maga után:

  • Az S70-es személyvonatok csak a Nyugati pályaudvar és Göd között közlekednek.
  • A Z70-es zónázó vonatok ideiglenesen minden állomáson megállnak Göd és Vác között (Göd, Felsőgöd, Sződ-Sződliget, Vác-Alsóváros).
  • Felsőgödön, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál a vonatok mindkét irányban a 2. vágányon állnak meg.
  • A párhuzamosan közlekedő 300-as jelzésű Volánbusz-járatokon a vasúti jegyeket és bérleteket is elfogadják.

A balesetben érintett szerelvény állapota miatt a václigeti Tó utcai vasúti átjárót lezárták. A közúton közlekedőknek azt javasolják, hogy Máriaudvar felé kerüljenek. A vasúttársaság szerint a menetrend szerinti közlekedés csak a késő délutáni órákban állhat helyre.