Hatalmas tűzoltóshow az agyalapi műtéten átesett Rajmundért

November 22-én nagyszabású, rendhagyó támogatói rendezvényre várják a helybélieket és a környékbelieket a Vác-Göd Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület szertárához (Göd, Rómaiak útja). A I. Gödi Tűzoltóautó-húzó Verseny és Nyílt Nap teljes bevételét Márta Rajmund, a súlyos agyműtéten átesett önkéntes tűzoltó gyógyulásának támogatására ajánlják fel.

Rajmund, a 30 éves önkéntes tűzoltó, ritka agyalapi-mirigy daganattal küzd. Október elején életmentő műtéten esett át, amely bár sikeres volt, hosszú, akár 6-8 hónapos felépülés vár rá.

Mivel a gyógyulási időszak alatt nem tudja ellátni a munkáját, a gödi közösség már korábban is példát mutatott a segítőkészségből egy jótékonysági süteményvásár és adományozás keretében. Ekor 2-3, esetleg 4 hónapra elegendő pénz gyűlt össze. A Hello Gödnek Botos Katalin, a sütivásár egyik kezdeményezője akkor arról beszélt, hogy Rajmundnak jelenleg nincs munkája. Az orvosok pedig 6-8 hónapos felépüléssel számolnak.

A mostani, november 22-i esemény (esőnap: november 29.) a korábbiaknál is látványosabb programokkal várja a támogatókat 9:00 és 16:00 óra között:

A rendezvény kiemelt programjai

  • Tűzoltóautó-húzó Verseny (11:00): Az esemény csúcspontja az első alkalommal megrendezett erőpróba lesz, amelyet Nick Árpád, Magyarország legerősebb embere nyit meg és vezet.
    • Csapatlétszám: 7–10 fő.
    • Támogatói díj: 25 000 Ft/csapat.
  • Stihl Timbersports Bemutató (10:30): Urbán Ádám, a favágó sport jeles képviselője tart látványos, erőt és ügyességet igénylő bemutatót.
  • Tömlő-összeszedő Verseny (13:00): Egyéni ügyességi megmérettetés időre, 1000 Ft/fő támogatói díjért.
  • Tombola (14:00–16:00): Értékes nyeremények és meglepetések várják a szerencséseket.

Egész nap becsületkasszás támogatással lehet hozzájárulni a gyűjtéshez a helyszínen készült fotók és a kínált ételek megvásárlásával.

A gyermekes családokra is gondoltak: gyerekprogramok, mini tűzoltófeladatok és kézműveskedés várja a legfiatalabbakat.

Rajmund üzenete a közösségnek

A korábbi jótékonysági akció után Rajmund a kórházból köszönte meg a gödi emberek támogatását, kiemelve, hogy a segítség erőt ad neki a felépüléshez: „Az elmúlt időszak életem egyik legnehezebb szakasza volt, de erőt ad, hogy ennyien segítetek. Amint egészségem engedi, visszatérek a tűzoltósághoz.”

A szervezők mindenkit arra biztatnak, hogy éljenek a mottóval: „Egy nap, ahol az erő a szívből jön – gyűjtsük össze az erőt Rajmundért!”