Győzelem és pizza – szépen zártak a Gólyák

11 pontos győzelmet arattak a Gödi Gólyák az U14-es országos kosárlabda-bajnokság Főtáblájának III. fordulójában.

A végére meglett a győzelem – így értékelhető a hétvégi kosárlabda minitorna két napja. A Gödi Gólyák, ahogy arra előzetesen számítottunk, 78-67 legyőzték a Nagykanizsa csapatát. Ez fontos volt a lányok lelkének és a szakvezetésnek is.

Az országos bajnokság Főtábla III. fordulójában ugyanis nem kevesebb volt a tét, hogy az A vagy B döntőbe jutnak a lányok. Magyarán az 1-8-ig vagy a 9-16. helyért játszanak majd két hét múlva. A realitás a B döntőt ígérte, hiszen profi felnőtt csapatokkal rendelkező gárdákat láttunk vendégül a gödi sportcsarnokban.

A várthoz képest végül is a Szekszárdot sikerült megszorongatni, csak 80-68-re nyertek a Tolna megyeiek, a BEAC már egyértelműen erősebb volt a Gólyáknál. Maradt tehát a Nagykanizsa elleni vasárnapi mérkőzés.

Izgalmas meccs volt, a 4. negyedben lett meg a siker, addig csak 2 pont volt az előny. Utána pedig jött a megérdemelt pizzázás.

A győzelem azért is fontos volt, mert a B döntőben jobb kiemelést kaphatnak majd a kosárlabdás lányaink.

A B döntő előtt azonban még egy megmérettetés vár a 14 éves huzellásokra. A hétvégén jön a diákolimpia 8-as döntője.