Gyászol a Búzaszem iskola

Elhunyt egy közismert népzenész, aki több szállal kötődött Gödhöz.

A Szombathely melletti Toronyban elbúcsúztunk a Boglya zenekar prímásától, Földesi Jánosné Baa Rózsától. Első hegedűseink az ő nyári táborukban, a Boglya táborban nevelkedtek, őrizzük és használjuk a nagybőgőt, amit tőlük kaptunk, s a tudást, ami a gyerekek kezében-lelkében van – írja a közösségi oldalán a gödi iskola

Az Földesi Jánosné haláláról a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület számolt be. Azt írják, hogy 59 éves korában hunyt el.

A zenekart 1984-ben a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán alapította meg.A Boglya Népzenei együttessel 1992 óta pedig folyamatosan járták a magyar nyelvterületet, hogy az eredeti adatközlőket meghallgatva, megtanulják a hallottakat és beépítsék azt a Boglya repertoárjába.

Földesi Jánosné munkáját 1994-ben a „Népművészet Ifjú Mestere” díjjal tüntették ki.

Baa Rózsa 2014-ben kezdte el férjével közösen a népzeneoktatást a Burgenlandi Magyar Kultúregyesületben, tíz éve minden pénteken este hegedűre és énekre tanította a felnőtteket és a gyerekeket – olvasható az egyesület Facebook-oldalán.