Gyárlátogatás a Samsungban

Nyilvános üzemlátogatást szervezett a Samsung SDI a gödi akkumulátorgyárában, bemutatva a létesítményben alkalmazott automata technológiát és reagálva a környezetvédelmi bírálatokra.

A gyártás zárt, saját légszűrővel ellátott egységben zajlik. A beltéri hőmérsékletet 23 Celsius-fokon, a páratartalmat 1 százalékon tartják a por és nedvesség kiszűrésére. Az anyagmozgatást jórészt önvezető járművek és automatizált rendszerek végzik, a munkavállalók főként a kijelzők felügyeletét látják el – írja az economx.hu a hvg.hu alapján.

Paplanos Péter, a társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató az NMP oldószer kapcsán közölte: a korábbi 88 tonnás adat becslés volt, a tényleges kibocsátás ennél jóval alacsonyabb, és a mérések szerint a határérték alatt maradt. Mint ismeretes, ez a szám évekig uralta a gyárról kialakult kommunikációt és a Samsung eddig érdemben alig válaszolt rá.

A dolgozóknál kimutatott korábbi szermaradványokat a védőfelszerelés helytelen használatára és emberi mulasztásra vezette vissza. Kiemelte, hogy az üzem szenzorai meghibásodás esetén azonnal leállítják a termelést.

Az üzemlátogatás előzménye, hogy a kiemelt beruházások szabályozásának szigorításával az akkumulátorgyáraknak is maradéktalanul be kell tartaniuk a környezetvédelmi előírásokat. Az is egyértelmű, hogy a koreaiak a kormányváltás után jóval közlékenyebbek, nyitottabbak lettek miután a politika már komolyabban bírálta a tevékenységüket.

Ennek kapcsán az országgyűlési képviselő is posztolt közösségi oldalán.

Közben az önkormányzat azonnali méréseket rendelt meg miután a gyár állítólag lecserélt egy fontosnak tartott zajvédő falat. A környéken lakók szerint viszont semmivel sem lett halkabb az üzem.