A fiatal tehetség családi indíttatásból kötelezte el magát a sportág mellett: édesanyja, Sáreczné Deák Andrea a gödi női labdarúgás megalapítója, korábbi NB I-es játékos, aki a mai napig aktívan futballozik a Gödi SE háromnegyed pályás együttesében.
Ő vitte le Diánát az első edzésre még 2019-ben, hétéves korában a kék-fehérekhez. A kislány hamar kitűnt a mezőnyből a gyorsaságával, amit nagyban segített, hogy kezdetben a fiúkkal készült, később pedig a leánycsapatban a nála három évvel idősebbek között lett házi gólkirály.
Tízéves korában több fővárosi klub is felfigyelt a gödi kislányra, aki végül 2024 őszén a Ferencvárosba igazolt. A váltás telitalálatnak bizonyult, a most zárult 2025/2026-os idényben bajnoki címet ünnepelhetett a zöld-fehérekkel. Edzői szerint az elmúlt időszakban rengeteget fejlődött, amit jól mutat, hogy
a szezonban kétszer választották a meccs emberének,
2025 szeptemberében pedig a hónap játékosa elismerést is kiérdemelte.
Diána a hazai sikerek után ezúton is hálásan köszöni minden korábbi gödi edző és sportvezető munkáját, akik megalapozták a pályafutását.
Történelmi ezüstérmet nyertek a Gödi SE felnőtt női futballistái
A legmagasabb szintű országos elitbajnokság mellett a vármegyei szinten küzdő helyi csapat háza táján is volt ok az ünneplésre, hiszen fennállása legjobb eredményét produkálva ezüstérmes lett a Gödi SE felnőtt női labdarúgócsapata a Pest Vármegyei Női Kupa ceglédi döntőjében. A gödi hölgyek a vácrátótiak elleni, húsvéti elődöntős diadal után jutottak be a fináléba, ahol pünkösdkor végül alulmaradtak a Valkói KSK együttesével szemben.
A klub történetének első megyei kupadöntője hatalmas élményt adott a csapatnak, a mérkőzés hangulata a hivatásos futball világát idézte a hivatalos bevonulással, a kivetítős csapat-összeállítással, az élő internetes közvetítéssel és a himnusszal.
A vármegyei ezüstérem így is történelmi siker, amelyet közel száz gödi szurkoló kísért el a helyszínre, köztük Kammerer Zoltán polgármester és Takács Ádám szakosztályvezető is.
