A hivatalos határozat értelmében azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, amelyeknek az átlagos napi vízfelhasználása meghaladja a 10 köbmétert, kötelezően 10 százalékkal kell csökkenteniük a napi fogyasztási igényüket. Mindez azért érdekes, mert vannak, akik úgy értelmezték, hogy a nagyobb fogyasztóknak ez csak ajánlás.

A határozatból a vastagon szedett rész az érdekes, ebben az áll:
… napi fogyasztási igényüket 10 százalékkal csökkentsék!
Ez pedig egy egyértelmű utasító mondtat. A szöveg értelmezése a város honlapján is megjelent.
Nem véletlen, hogy Kammerer Zoltán polgármester a rendelkezés kapcsán kiemelte: a tegnapi nap folyamán személyesen tárgyalt a Samsung SDI vezetésével, és felhívta a vállalat figyelmét a kötelező takarékossági intézkedések betartására – erről a Hello Gödön már beszámoltunk.
Mire terjed ki a tilalom?
A II. fokú vízkorlátozás időtartama alatt a település teljes területén tilos a vezetékes ivóvíz pazarló használata, így különösen:
- az automata öntözőberendezések működtetése;
- a közterületi (például tűzcsapról történő) locsolás, valamint a járdák és utak mosása;
- a gépjárművek tömlős mosása;
- a medencék feltöltése;
- minden egyéb tömlős mosási és locsolási tevékenység.
A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) tájékoztatása szerint a rendszer jelenleg maximális kapacitással üzemel, mivel az országos hőségriasztás idején a lakossági fogyasztás rendkívüli mértékben megemelkedett.

A szolgáltató hangsúlyozza, hogy a vízellátás stabilitása érdekében valamennyi felhasználó felelősségteljes és körültekintő magatartására szükség van a következő napokban.
