Ahogy arról közösségi oldalunkon már beszámoltunk, megkezdődött a Sellő utca felújítása a Duna út és Hunyadi utca között Felsőgödön.
Ott évekkel ezelőtt a DMRV félpályán feltörte az utat egy vezetékcsere
miatt. A korábbi megállapodás szerint az érintett szakasz felét a DMRV, másik felét a város állította volna helyre, de ez ebben a formában az előző önkormányzati ciklusban meghiúsult, csak a vízműtársaság teljesítette a megállapodás rá eső részét.
A Gödi Körkép most azt írja sikerült forrást biztosítani rá, és a Penta Kft.-vel kötött megállapodás keretében elkezdődhet az utca fennmaradt szakaszának felújítása.
Azt is írják, hogy
a város további utcák felújítását tervezteti.
Az Öregfutó utca Pulykaház és Bornemissza utcák közötti szakasza mellett készülnek a tervek a Hajnal, a Virágos, a Turista, a Zúgóárok, az Ojtványos utcák és a Kerekerdő-köz aszfaltozására.