A hétvégére egy újabb mediterrán ciklon érkezett/érkezik fölénk, ami várhatóan lelassul az ország felett. Környékünkön ismét jelentősebb mennyiség hullhat szombaton, de főleg vasárnap – írta a Hello Göd kérdésre Tarkó Péter. Ő az, aki elemzéseket közöl a Göd kistérségi időjárás-oldalon.
Megkérdeztük, hogy mire elegendő 40 nap nyári hőség után ez a mennyiségű csapadék.
Száraz volt a nyár
A három nyári hónapban összesen 110,5 mm esett. Ebből legkevesebb júliusban 0,5 mm, mióta mérek nem is mértem ilyen kevés mennyiséget egy adott hónapban – írta nekünk..
- Június: 58,8 mm
- Július: 0,5 mm
- Augusztus: 51,2 mm
Az előző ciklonból a hét elején hullott 25,6 mm kevés még, jelen állás szerint 0 és 100 cm közötti talajrétegben nagyjából 100-150 mm csapadékhiány van a térségünkben. Ez azt jelenti, hogy bár az aszály megszűnt, bőven van helye az égi áldásnak Gödön is.
A legfrissebb prognózist ide kattintva éri el.
Mai időjárás
Délelőttig átmenetileg kisebb a csapadék esélye, majd délutántól ismét kiadós eső várható a térségben. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, majd főként késő délutántól kezd el megerősödni.
A csúcshőmérséklet és a késő esti hőmérséklet is 14, 15 fok körül alakul.