Göd ismét kiemelkedően szerepelt az országos megmérettetésen. Míg a felnőtt kategóriában tavaly (2024-ben) Keller Glenda képviselte Gödöt Rolex nevű lovával, idén a fiatal generáció állt a középpontban.
A gödi lovasok a 18. Nemzeti Vágtán
- Kishuszár Vágta: Vozár Villő
- Huszárgyerek Vágta: Telegdi Réka
Gusztos Zsuzsanna, a Kincsem Sportlovarda vezetője a rendezvény után a Hello Gödhöz eljuttatott beszámolójában a lovas ünnep felejthetetlen atmoszféráját emelte ki:
„Bár alig aludtunk a verseny ideje alatt, a Nemzeti Vágta különleges energiája mindent felülírt – itt senki sem fárad el, mert a hangulat, a közösség és a szenvedély mindent visz. Ez a rendezvény tényleg egy nagy család, ahol minden percét meg kell élni!”
A vezető méltatta a lovak és a versenyzők évek óta tartó kitartását. Kiemelte, hogy hálás „ennek a két csoda kancának, Pusztának és Rolexnek, amiért 2020 óta minden évben bizonyítottak, helyt álltak, az álmainkért küzdöttek. Hihetetlen szívvel és küzdelemmel versenyeztek.”
Gusztos Zsuzsanna köszönetet mondott a helybélieknek a hatalmas támogatásért. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik Szilvásváradra utaztak a személyes szurkolás érdekében, valamint azoknak, akik a televízió képernyője elől drukkoltak. Külön kiemelte Vozár Villő és Telegdi Rékának „kitartó, szorgalmas munkáját – versenyzését!”
A csapat számára a Nemzeti Vágta idén is igazi megtiszteltetés volt. A vezető hozzátette: „Ez a hétvége is örökre a szívünkbe vésődött.”
