A Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára megvalósuló fejlesztés célja, hogy összekösse a Dunakeszi felől érkező kerékpárutat a gáton már korábban megépült aszfaltburkolatú úttal, valamint kialakítsák a gát és a Duna sor közötti biztonságos kapcsolatot.
Újpesten eddig csupán pár száz méter hiányzott a kerékpárút egységes befejezéséhez,
ám a mostani beruházással a helyére kerül a két hiányzó láncszem.
Ezzel az EuroVelo 6 Duna bal partján, Vácon és Szobon át az országhatárig vezető nemzetközi útvonala közvetlenül kapcsolódhat Budapest belső hálózatához.
Az új szakasz nemcsak a hétvégi kirándulásokat támogatja, hanem valódi, mindennapi közlekedési alternatívát jelent a főváros és Dunakeszi között ingázóknak is, mérsékelve a gépjárműforgalmat.
