Csaknem öt kilométernyi út és két és fél kilométer járda épült vagy épül idén Gödön

A fejlesztések célja a helyi közlekedési infrastruktúra korszerűsítése és a közlekedésbiztonság javítása - ez áll egy előterjesztésben, amely a képviselők szeptemberi ülésére készült.

2026-ban eddig tíz helyszínen fejeződtek be útfelújítási munkálatok. Elkészült többek között a Jókai Mór utca (722 méter), a Dózsa György utca Kiss Ernő és Mikes Kelemen, valamint Palczer és Harang utcák közötti szakasza (530 méter), a Jancsi hegy (389 méter) és a Hajnal utca (296 méter) aszfaltozása. Az elvégzett beruházások eredményeként eddig összesen 3071 méter hosszúságú, 13 381 négyzetméter alapterületű útszakasz újult meg – áll a dokumentumban.

Amiket még elkezdenek

A 2026-os év hátralévő részében további hét utca – köztük a Kádár utca (390 méter), a Csíz utca (320 méter) és a Dózsa György utca Gárdonyi és Gutenberg utca közötti szakasza (310 méter) – burkolatfelújítása kezdődik meg. A tervezett fejlesztések összesen 1877 méter hosszú (8447 négyzetméter) úthálózatot érintenek.

Járdák

A járdaépítési program keretében idén tizenegy helyszínen zárultak le a munkálatok, amelyek során 1385 méter hosszban (2315 négyzetméter) épült új járda. A leghosszabb felújított szakaszok a Kinizsi utcában (474 méter) és a Terv utcában (440 méter) készültek el.

A beruházások a Terv utca Verseny és IV. Béla utca közötti szakaszán, valamint a József Attila utca Alagút és Béke utca közötti szakaszán folytatódnak, ahol további 927 méter (1391 négyzetméter) járda kiépítése szerepel a tervek között.

Fotónk AI-jal készült.