Balkonnövényeket ajánl fel átteleltetésre az önkormányzat az embereknek

A tél közeledtével idén is ingyenesen felajánlja a közterületi mobil virágtartókban lévő mintegy 1000 darab muskátlit és begóniát a gödi lakosok számára a helyi önkormányzat. A kezdeményezés célja, hogy a lakók átteleltessék a növényeket, majd a következő szezonban saját környezetükben ültessék ki azokat.

A növényekre október 20-ig lehet benyújtani az igényeket a személyes adatok és az elérhetőségek megadásával.

A megigényelt virágok átvételére október 21-én és 22-én lesz lehetőség.

Az önkormányzat jelezte: amennyiben nagyszámú jelentkezés érkezik, fenntartják a jogot az egy fő által igényelhető darabszám korlátozására, hogy a lehető legtöbb gödi háztartásnak tudjanak növényt biztosítani.

Így teleltethető át sikeresen a muskátli

A muskátlik sikeres átteleltetéséhez az első őszi fagyok előtt be kell gyűjteni a növényeket. A teleltetés előtt érdemes a hajtásokat nagyjából a felükre visszavágni, valamint eltávolítani az elszáradt leveleket és virágokat. A növényeket hűvös (kb. 5–10 °C-os), de fagymentes, világos vagy félárnyékos helyiségben – például pincében, garázsban vagy beépített verandán – kell elhelyezni.

A téli pihenőidőszak alatt a locsolást a minimálisra kell csökkenteni:

elegendő havonta egyszer-kétszer nagyon kevés vizet adni nekik,

éppen csak annyit, hogy a gyökérzet ne száradjon ki teljesen. Tápoldatozásra ebben az időszakban nincs szükség, azt csak a tavaszi kiültetés és az új hajtások megjelenése után érdemes újrakezdeni.

Fotónk korábban készült.