A Samsungról is beszélt térségünk új országgyűlési képviselője

Képviselőtársával beszélgetett Miskolczi Orsolya, térségünk új országgyűlési képviselője. Az országos kérdések mellett a Samsung-gyár és az infrastruktúra is szóba került.

A Tisza Párt képviselője bő negyedórát beszélgetett politikustársával, Gerzsényi Gabriellával. Az országos kérdéseket most hagyjuk, de szóba került az is, hogy Miskolczi Orsolya Gödön él.

A Samsungról a következőket mondta: “a legégetőbb, amire választ kell adni, az az akkumulátorgyár. Ez nem lehet kérdés. Itt nagyon komoly szakmai együttműködést kell megvalósítani a szereplőkkel.

Újra kell szabályozni a működés kapcsán számos területet.

Sokkal jobban be kell vonni a hatóságokat és az ellenőrzésekre nagyobb hangsúlyt kell helyezni.”

A választási programnak megfelelően ez meg is fog majd valósulni, és kiemelt figyelmet fog kapni a kormányzati oldalon ez az egész kérdés – tette még hozzá Miskolczi Orsolya.

Agglomeráció és közlekedés

Ami az infrastrukturális kérdéseket illeti, arról beszélt, hogy “a térség legnagyobb problémája, hogy folyamatosan nő, hízik, viszont ezt nem követi az infrastruktúra-fejlesztés illetőleg a közlekedésfejlesztés sem.

A megoldást abban látja a Tisza politikusa, hogy “haza fogjuk hozni az uniós forrásokat”, amelyekből az ilyen közműfejlesztések egy részét akár meg lehet majd valósítani.