Komjáthi Imre (MSZP) véleménye szerint egyes magyarországi cégek “magasról tesznek” a jogszabályokra, a dolgozók biztonságára, a kormány pedig hagyja ezt, sőt, “bűnpártolója” ennek. Kitért arra, a gödi Samsung-gyár összesen 400 millió forintos bírságot fizetett ki az ottani munkakörülmények miatt, miközben a kormány tovább önti oda a pénzt.
Egyik oldalon 400 milliós bírság, a másikon 400 milliárdos támogatás – összegzett.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára azt mondta, 2010-ben 20 ezer munkabaleset történt, 2025-ben 21 ezer, ez ugyan több, mint 2010-ben, csak az a különbség, hogy egymillió új munkahely jött létre, amely növelte a kockázatokat.
Szólt arról is, hogy harmadával csökkent a halálos kimenetelű balesetek száma 2010-hez képest. Közölte, 2010-ben 150 munkaügyi felügyelő volt, most 65 van, azaz nem feltétlenül a létszámtól függ, mi történik a magyar munkaerőpiacon. Beszámolt arról is, hogy tízszeresére növelték a bírság mértékét. (MTI)
