2:0 után összeomlott a Gödi SE

Hazai pályán a 60. percben két gól előnye volt focistáinknak, aztán minden megváltozott. Íme az edzői értékelés.

Egy fájó vereséget szenvedtünk el, amelynek a tanulságait le fogjuk vonni, és őszintén mondom: ez a vereség az én felelősségem.

Hatvanöt percig pontosan azt láttam a pályán, amit előzetesen elterveztünk. Fegyelmezettek voltunk, jól működött a rendszer, helyzeteink is voltak, és két szép gólt szereztünk. Sajnos sérülések miatt meg kellett bontanom a védelmet: a középhátvédem húzódás miatt cserére szorult, a jobb oldali védőm, Ádám Dominik pedig hosszabb kihagyás után tért vissza, így meccshiánnyal küzdött, és őt sem tudtam tovább a pályán hagyni.

Az ellenfél 2–0 után 4–3–3-ra váltott, mi pedig a korábbi háromvédős rendszerből 4 védőre váltottunk. Sajnos ez a változtatás nem működött, nagyon gyorsan kaptunk egy gólt, majd szinte azonnal még kettőt, és ezzel gyakorlatilag saját magunkat vertük meg. Az ellenfél önbizalmat kapott, mi pedig szétestünk.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy

amit az első hatvan percben láttam a csapattól, az bíztató.

Egy masszív, jól szervezett ellenféllel szemben is működött a játékunk. Továbbra is úgy gondolom, hogy a bajnokság egyik legjobb játékosállományával, játékrendszerével és felfogásával rendelkező csapata vagyunk. Ha a finom részleteket jobban kezeljük, ez a mérkőzés a miénk lehetett volna. Nem keresek hibást a játékosok között, ez most az én döntéseim következménye. Ha a kulcsjátékosok kiesése után is meg tudjuk tartani a koncentrációt és a fegyelmet, akkor ezekből a helyzetekből győztesen fogunk kijönni a jövőben – fogalmazott Lukács Zoltán Gabriel.