A tőkeinjekció az előző évek gyakorlatához képest nagyobb volumenű lépésnek számít, mivel korábban jellemzően 150-200 millió eurós adagokban érkeztek a pénzügyi források a vállalatba. A tőkeemelés közvetlenül kapcsolódik a gödi üzem további bővítéséhez, amely a korábbi tájékoztatások szerint a tervezet harmadik gyár építését foglalja magában.
A forrás bevonása egy korábbi, a koreai anyavállalat által végrehajtott új tőzsdei részvénykibocsátáshoz köthető, amelynek befolyó összegét részben a gödi beruházás finanszírozására szánták.
A beruházási szándékot nem befolyásolta, hogy a vállalat a tavalyi évben 23,4 milliárd forint veszteséggel zárt. Emellett a gödi gyár árbevétele is csökkent: a 2023-as évben a korábbi 2310 milliárd forint után a bevétel nem érte el az 1800 milliárd forintot.
A tőkeemelés bejegyzése egy olyan időszakban történt, amikor a hazai akkumulátor- és szárazelemgyártás a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai szerint 10,1 százalékkal zsugorodott az előző évhez képest – írja a 24.hu.
